Júliustól hét változatban kapható a Hyundai Sonata


A Hyundai júliustól további három Sonata változatot dob piacra annak érdekében, hogy visszanyerje korábbi pozícióját a hazai piacán.

Az új változatokkal együtt mostantól összesen hétféle kivitelben lehet új Sonatát vásárolni Dél-Koreában, köztük benzines, dízel, LPG autógázos, hibrid és plug-in hibrid modellek is kaphatóvá válnak. „Szeretnénk vásárlóink számára széles motor- és felszereltség választékot kínálni” – mondta a Hyundai szóvivője.  


Az autógyártó az év második felében elsősorban a középkategóriás limuzinok hazai piacára kíván összpontosítani, hiszen piaci részesedésük ezen szegmensen belül az elmúlt időszakban csökkenést mutatott. Az újgenerációs Tucsonnak köszönhetően ugyanis a Hyundai részesedése a terepjárók között 9,5 százalékkal növekedett, a modell értékesítési eredménye pedig 95,3 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a limuzinok eladásai 16,4 százalékkal estek vissza, a Sonata eredményei 30,6 százalékot zuhantak.   


„A középkategóriás limuzinok iránti kereslet ingadozik, mivel azon vásárlók, akik nem találnak igényeiknek megfelelő vagy vonzó autót, gyorsan a prémium limuzinok vagy az importmárkák felé fordulnak. A középkategóriás limuzinok eladásai meghatározhatják, hogy a Hyundainak sikerül-e megtartania 40 százalékos hazai piaci részesedését” – tette hozzá a szóvivő.

Forrás: english.chosun.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei