Csökkenti termelését a Hyundai


A Hyundai csoport bejelentette, hogy az alacsonyabb kereslethez igazodva csökkentik a vállalat egyes üzemeinek kibocsátását.

A Hyundai Motor szóvivője szerint a vállalat dél-koreai Asan összeszerelő üzemében május végével 25 százalékkal csökkentették a termelés mennyiségét. A bejelentésre napokkal azután került sor, miután az autógyártó nyilvánosságra hozta, hogy a lassuló globális értékesítési eredmények hatására csökkenteni kívánják működési kiadásaikat.  


Ugyanilyen lépésre kényszerült a Kia Motors is, amelynek kínai leányvállalatánál csökkentették a munkaórák számát, de ennél pontosabb információkat a szóvivő nem adott. „A termelés csökkentése lehetőséget ad arra,, hogy rugalmasabban kezeljük a felhalmozódott készleteinket” – mondta a szóvivő a kibocsátás csökkentéséről.


A jelenleg a világ ötödik legnagyobb autógyártójaként számon tartott Hyundai csoporthoz tartozó Hyundai 6, míg a Kia 5 százalékkal kevesebb autót adott el idén májusban, mint tavaly ilyenkor. A csoport azt is bejelentette, hogy szándékában áll csökkenteni a hazai működési költségeiket, hogy ezzel a megtakarítással is hozzájáruljanak a vállalat harmadik és negyedik negyedéves eredményéhez. 

Forrás: reuters.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei