Négy csillagot érdemelt az új Hyundai i20


Az EuroNCAP töréstesztjén legutóbb a Hyundai új i20 modellje négy csillagot szerzett, amelyet elsősorban a vezetéstámogató asszisztensek hiánya miatt érdemelt ki.

A Hyundai i20 mellett a Fiat Panda Cross és a Skoda Superb modelleket vizsgálta meg az EuroNCAP legfrissebb töréstesztjén, ahol a Superb öt, a Hyundai i20 4, míg a Panda Cross mindössze 3 csillagot szerzett.


A töréstesztek során az 1,2 literes motorral szerelt Hyundai i20 jó, vagy nagyon jó minősítést kapott. Mind a frontális, mind pedig az oldalütközés során érintetlen maradt az utascella, a felnőtt és gyermek utasokat jól, illetve nagyon jól megvédte az ütközések hatásaitól. A felnőttek védelmét éppen ezért 85 százalékosra, míg a gyermekekét 73 százalékosra értékelte a szervezet.   


A gyalogosokat is megfelelően óvja az új Hyundai i20. A lábakra és a medencére ható csekély erőhatások miatt maximális, 6 pontot érdemelt az autó, de a fejnek is jó, vagy legalábbis megfelelő védelmet biztosít a motorháztető. Kritika mindössze a túlságosan merev tetőoszlopokat érheti.


Az 1 100 kilogrammos Hyundai i20 négycsillagos eredményében elsősorban az játszott közre, hogy a függönylégzsákok hátsó része mind a frontális, mind pedig az oldalütközések során beszorult egy tetőburkolat mögé. A Hyundai közleményében azonnal reagált, vizsgálat fogja kideríteni a hibás működés okát, amit ezt követően rögtön javítanak. A négy csillagos végeredménybe az is beleszámított, hogy az új i20-ban nincsenek megfelelő vezetéstámogató eszközök. Van ugyan sávelhagyásra figyelmeztető jelzés, városi koccanásgátló azonban felárért sem rendelhető a típushoz.   

Az EuroNCAP töréstesztjeiben 64 km/órás frontális, 40 százalékos átfedéses ütközés szerepel, ahol egy deformálódó akadálynak vezetik az autót. A százszázalékos frontális ütközési tesztet 50 km/órával végzik, ott viszont már egy merev fal állja az autó útját. Az oldalütközést szintén 50 km/órával végzik, ellentétben az oldalsó oszlop töréstesztjével, ahol 32 km/órával ütköztetik az autókat.  


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei