Terepjáró készülhet a Hyundai Genesisből


A legfrissebb pletykák szerint a Hyundai Genesis típuscsalád következő tagja egy olyan terepjáró lehet, amely a Santa Fénél is nagyobb méreteivel akár az Audi Q7-esével is felvehetné a versenyt.

Jelenleg ugyan a terve egyelőre nem több, mint egy ötlet, amelyet David Zuchowski, a Hyundai amerikai szervezetének vezetője vázolt fel, ám amennyiben valóban ilyen döntés születne, az nagyban erősítené a Genesis modellcsalád pozícióit.

„Egyértelműen megnéztük a Genesis modell bővítésének lehetőségeit” – mondja Bill Thomas, a Hyundai ausztrál részlegének marketingvezetője. „A Hyundai amerikai vezetése talán egy terepjárón gondolkodik… egyelőre még csak terv, amelyet még tanulmányozni kell. Annyi bizonyos, hogy a prémium terepjárók keresett modellek.”

Amikor szóba került a Jeep Grand Cherokee modellje, Thomas utalt rá, hogy a Genesis terepjáró egy kicsit nagyobb is lenne, ha egyáltalán gyártásba kerülne. Ez azt is jelenti, hogy a Hyundai prémium terepjárója hét ülést kapna. „El tudnám képzelni, hogy elsősorban Amerikában lenne keresett, az ottani piac méretét és beállítottságát figyelembe véve.”

Thomas azt is hozzátette, a Hyundai számára az egyik leglényegesebb piac Amerika, így amennyiben az ottani vezető határozottan kiállna egy nagyobb méretű terepjáró tervei mellett, az előbb-utóbb megvalósulna. „Ugyan alapvetően a koreaiakat kellene meggyőznie, de megvan hozzá a piac, így ha egy luxusterepjárót szeretne Genesis márkajellel, nagyon valószínű, hogy meg is kapja.”


Thomas szerint a Genesis limuzinnál magasabbra pozícionált terepjáró valahol 40 ezer dollár feletti árat kaphatna, amely egyértelműen a luxusautók közé sorolná az új modellt, oda, ahol olyan riválisok vannak, mint az Audi Q7, BMW X5 és a Mercedes GLE.

Thomas szerint több értelme is volna a Genesis terepjárónak, mint a limuzinnak. Ausztráliában ugyanis a vásárlók nagy része szívesebben adja ki pénzét egy Hyundai terepjáróért, mint egy hagyományos autóért. „A Santa Fe eladások 48 százalékát a legnagyobb felszereltségű Highlander verzió adja, amely 52-53 ezer dollárba kerül. Nincs semmilyen ellenérzés a Hyundai logóval kapcsolatban, jó értékű autónak találják azt. Ennek alapján a Genesis logós terepjáró nagyon jól teljesítene – jó ár-érték aránnyal.”

A Genesis terepjárón kívül Thomas beszélt a Genesis Coupe következő generációjáról is. „Nincs sok információnk az autóról, nagy a csend körülötte” – mondja. A hírek szerint az új generáció méretében közelebb áll majd a limuzinhoz, vagyis nagyobb lesz, mint a BMW 4-es sorozata és a Lexus RC.

Forrás: motoring.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei