Gyártásban a Hyundai új kisterepjárója


A Hyundai indiai üzemében már megkezdődött a márka vadonatúj kisterepjárójának gyártása, amelyről megérkeztek az első fotók.

A Hyundai Tucson európai gyártásának megkezdésétől eltérően a vállalat indiai leányvállalata nem verte nagydobra, pedig június 20-tól már sorozatban gyártják az új Creta kisterepjárót, amely megerősített hírek szerint július 21-én tartja premierjét. Ezzel egy időben az utakra küldött prototípusokról is lekerült az álca.  


Az autó megjelenése szinte teljesen azonos a Kínában már gyártásban lévő ix25 modellel, csupán apróbb eltérések fedezhetőek fel rajta. Az autó elején hangsúlyosabb krómléceket kapott a hűtőmaszk, hátul pedig egy krómozott díszlécet helyeztek a rendszámtartó fölé.  


A források szerint az új Creta a Verna limuzintól örökli majd motorjait, vagyis 1,4-es és 1,6 benzines és dízelmotorokból áll majd a kínálat, 90 és 128 lóerő közötti teljesítményszinttel. Ezekhez a motorokhoz alapáron jár majd a hatfokozatú manuális váltó, felárért azonban várhatóan négyfokozatú automata is rendelhető lesz.  


Habár szinte teljes egészében megegyezik a kínai ix25 modellel, a Creta lesz a vállalat első globális kisterepjárója, vagyis később más régiókban, köztük Európában, Afrikában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is bevezetésre kerül, várhatóan bővebb felszereltséggel és új, akár turbós motorokkal.  

Forrás:indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei