Infrastruktúra hiánya hátráltatja a Hyundai üzemanyagcellás terjeszkedését


A Hyundai Motor amerikai vezetője szerint a megfelelő töltőállomás-hálózat hiánya miatt korlátozott a Tucson Fuel Cell elérhetősége.

Az alternatív üzemanyagokat használó járművek számára általános probléma, az egyelőre nem megfelelően kiépített töltőállomás-hálózat miatt a Hyundai amerikai képviselete kénytelen volt több potenciális vásárlót visszautasítani, mivel lakhelyük nem volt elég közel Kaliforniában a ritka hidrogén-töltőállomások egyikéhez sem, hiszen azok az állam déli részében fekszenek.

Dave Zuchowski, a Hyundai Motor America elnök-vezérigazgatója szerint a következő néhány évben ez a helyzet megfordulhat, hiszen az állam forrásokat biztosít azon vállalatok számára, amelyek a jövőben új hidrogénkutakat kívánnak létrehozni. A Hyundai eddig száznál kevesebb Tucson Fuel Cell modellt szállított ki tavaly nyár óta, de a vállalat most elsősorban a bevezetés előtt álló két másik környezetbarát modelljére a Sonata hibrid és plug-in hibrid változataira összpontosít.  


Miközben a potenciális ügyfelek folyamatosan érdeklődnek az üzemanyagcellás modellek iránt, a modellt egyelőre egyedüliként árusító Dél-Kalifornia térségében csupán fél tucat töltőállomás található, így a leendő vásárlóknak közel kell lakniuk a kutak egyikéhez. Kalifornia Állam dollármilliókat szándékozik a hidrogén infrastruktúra bővítésére fordítani, terveik között legalább 100 új töltőállomás megépítése szerepel.

Ez kulcsfontosságú lehet, hiszen a Hyundai után most a Toyota szándékozik megkezdeni saját üzemanyagcellás Mirai modelljének amerikai forgalmazását, míg a közeljövőben a Honda is saját modellel lép be az üzemanyagcellás modellek versenyébe.

Forrás: inautonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei