Egy Hyundai Sonatával tanulják a szakmát


A Hyundai Motor America egy vadonatúj Hyundai Sonata modellt adományozott az Essex Műszaki Szakközépiskola számára.

A Hyundai amerikai szervezete egy 2015-ös Hyundai Sonata modellt adott a középiskolának, amelynek segítségével a gyakorlatban is oktathatják az autószerelőket, így biztosítva megfelelő képzést az autóipar számára kritikusnak számító képzéshez.

„Büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk az olyan gyakorlati programokat, amelyek révén felkészülhet az autóipari technikusok következő generációja” – mondta Frank Ferrara, a Hyundai Motor America ügyfélkapcsolati alelnöke. „A 2015-ös Sonata segítségével a jövő technikusai a tanulás mellett ösztönzést, motivációt is kaphatnak.”  


Az Autóipari Műszaki Akadémia hallgatói a legújabb technológiák használatával megtanulhatják, hogyan végezzenek el egy-egy autószerelési műveletet.

„A Hyundai adománya segíti az autóipari technikusok sikeres képzését, lehetővé téve számunkra, hogy az iparág legfejlettebb technológiaival dolgozhassunk” – mondja Tom Forsyth, az Essex Műszaki Középiskola autóipari tanára. „Nekünk az új és mostani modellek megfelelő arányú keverékére van szükségünk ahhoz, hogy taníthassuk a diákjainkat. Köszönjük a Hyundainak, hogy hozzájárult a fiatal technikusok képzéséhez.”

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei