Bemutatták az új Genesis Coupe-t a Közel-Keleten


A Hyundai Motor Middle East nemrég bemutatta a frissített 2013-as Genesis Coupe modellt, mely korábban a januári Detroit-i Autószalonon tartotta világpremierjét.

Az új modell most még inkább sportos, agresszívebb külsőt kapott, melyhez továbbfejlesztett belső dizájn és anyagok is kapcsolódnak. A külső változások elsősorban az autó elejét érintik, új fényszórókat, hűtőrácsot, LED nappali menetfényt és ködlámpát, 18 collos alufelniket kapott az új változat.


Tom Lee, a Hyundai Middle East ügyvezetője a bemutatón elmondta: „A folyékony szobrászat megnyilvánulása nyilvánvaló az új Genesis Coupe modellünkre tekintve, hiszen új első lökhárítójával és motorháztetejével sokkal mutatósabb és sportosabb, mint a korábbi modell. Az új modell már kapható a Közel-Kelet Hyundai szalonjaiban, ahol az érdeklődők megtekinthetik a koreai márka luxusmodelljeinek kínálatát, melynek legújabb képviselője az új Genesis Coupe is. Az előző modell is rengeteg elismerést gyűjtött, így bízunk benne, hogy az új modell tovább gazdagítja ezt a hagyományt itt.” 

Az új Genesis Coupe kétféle erőforrással kapható: egy 3,8 literes V6, illetve egy 2 literes turbófeltöltős egységgel, melyekhez hatfokozatú manuális, vagy 8 fokozatú automataváltó kapcsolódhat.  

Az új Genesis Coupe színválasztékának elnevezésével is utal a sportosságra, hiszen a nevek a világ híres versenypályáira, illetve azok legbonyolultabb szakaszaira utalnak: Parabolica kék, Catalunya réz, Monaco fehér, Becketts fekete, Circuit ezüst, Gran Premio szürke, Shoreline Drive kék.

Forrás: ameinfo.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei