Értéktartó i30


A legutóbbi Eurotax maradványérték számítások szerint az új Hyundai i30 kevesebbet veszít majd jelenlegi értékéből, mint közvetlen versenytársai. 

Az Eurotax számításai alapjául az új Hyundai i30 1,4 CRDi modellje szolgált, mely a szakértők szerint 36 hónap elteltével, 60 ezer km futásteljesítmény után újkori árának 46 százalékát éri. Ugyanez az érték a Ford Focusnál és a Toyota Aurisnál 42 %, míg a Peugeot 308 esetén 40 %. Az elemzőcég megvizsgálta az i30 benzines alapváltozatának mutatóit  is, ezzel a modell újkori értékének 45 százalékát megőrzi a piacon, mely úgyszintén kedvezőbb a Focus 42, a Toyota Auris 41 és a 308-as 37 százalékánál.  

„Az új Hyundai i30 remek maradványértékével biztonságot nyújt mind a flotta-, mind a magánvásárlók számára.„ – mondta Kai Hesselbach, a Hyundai Motor Deutchland Gmbh flottamenedzsere. „A dinamikus formaterv az ügyfél szívéhez szól, míg a versenyképes maradványérték kisebb fenntartási költséget jelent. Ez egy további remek érv az új Hyundai i30 mellett.”  

Példaértékű az új i30 garanciális szolgáltatásai is. A „Tripla 5” program keretein belül a járműre 5 év kilométer-korlátozás nélküli garanciát vállalnak, melyhez öt évig ingyenes segélyszolgálat, valamint öt felülvizsgálat is jár. A Hyundai i30 második generációja remek maradványértékével az első generáció nyomán halad: 2010-ben a Hyundai i30 1,4 Edition Plus legkisebb maradványértékével került ki győztesen az Auto Bild összehasonlításában.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei