Ötcsillagos lett az új Hyundai i30 töréstesztje


A Hyundai i30 első generációjának meg kellett ismételnie a töréstesztet, ugyanis egy anyaghibának köszönhetően elsőre csak négy csillagot kapott a modell. Az új modellnek nem kell ismételnie, mivel az elsőre ötcsillagos minősítést szerzett!


A frontális ütközés során az i30 utascellája stabil maradt, az utastérben elöl helyet foglaló utasok térdét és combcsontját nem érte nagyobb erőhatás. Ez a védelem az utasok méretének és ülőhelyzetének változása után is megmaradt.


Az oldalütközés során a mellkas, illetve a többi testrész is megfelelő védelmet kapott, a nagyobb erővel történő oldalütközés esetében azonban a mellkas védelme gyengének bizonyult. Az ülés és a fejtámla jól megvédi az ostorcsapás effektustól a benne ülőket egy ráfutásos baleset esetén.


A gyermekvédelem esetében az i30 kis híján maximális (90%) pontszámot kapott, mivel remekül megvédte a 18 hónapos és a 3 éves gyermekeket a dinamikai tesztek során. A frontális ütközéskor az előrenéző gyerekülésben ülő 3 éves gyermek fejének előremozdulása nem volt jelentős mértékű. Oldalütközés esetén a védelmi rendszer tökéletesen megóvta mindkét gyermeket attól, hogy testük bármely része érintkezzen az autó elemeivel. Az utasoldali légzsák egy kapcsolóval kiiktatható, így hátrafelé néző gyerekülés is elhelyezhető az első utasülésben. A rendszer egyértelmű jelzést ad a vezető számára a légzsák állapotáról, valamint megfelelő figyelmeztetések találhatóak a gyerekülés használatával kapcsolatban.   

A gyalogosvédelem vizsgálatánál az új i30 67 százalékot kapott. A motorháztető első részének lekerekítései jó védelmet nyújtanak és ahol egy gyermek feje esetleg a karosszériához érhet, ott a deformálódó anyagok miatt a védelem megfelelő, ám a felnőtt dummy fejénél mért erőhatások már vegyesebbek.  


Az új Hyundai i30 alapfelszereltségének része a menetstabilizáló, mely megfelel az Euro NCAP elvárásainak is. A biztonsági övek becsatolására figyelmeztető hangjelző az első és a hátsó utasoknál is megtalálható. A sebességkorlátozó berendezés elérhető a modellhez, ám azt a szervezet nem vizsgálta, mivel az csupán opcióként szerepel az i30 modellnél.   

Az új i30 töréstesztje videón: 


A menetstabilizáló tesztje:


Forrás: euroncap.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei