Jövőre érkezik az új Hyundai i10


A négy éve bemutatott Hyundai i10 kisautó új generációját várhatóan 2013. második felében mutatják be, az európai piacra szánt változatok pedig a koreai gyártó törökországi üzemében készülnek majd.

A Hyundai török vállalata, a Hyundai Assan Otomotiv Sanayi (HAOS) bejelentette, hogy az i10 modell új generációját 2013-tól az Izmitben található összeszerelő üzemben végzik majd.  

A teljesen átdolgozott i10 várhatóan szintén a márka „Folyékony szobrászat” formanyelvének újabb képviselőjeként számos stíluselemet kölcsönöz majd a már bemutatott i20 és i30 modellektől.  

Az újgenerációs Hyundai i10 (a mostanitól eltérően) 3 és 5 ajtós változatban is elérhető lesz. A külső mellett a technika is megújul, így az új modellben a márka továbbfejlesztett takarékos motorjai között az a vadonatúj, 800 köbcentis, háromhengeres motor is megtalálható lesz, melyet az indiai Eonban mutattak be tavaly.  

Az új i10 a frissített i20 modellel együtt készül majd az autógyártó török üzemében, melynek jelenlegi kapacitása évi 100 ezer darab. Ez azonban nem sokáig lesz így, hiszen a Hyundai 475 millió eurós fejlesztés eredményeként duplájára, 200 ezer darabra növeli a gyár kapacitását, melynek révén 750 munkahelyet teremt az üzemben.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei