Jutalomút a luxusautók vásárlóinak


A Hyundai gyár különleges módon köszönte meg kínai vevőinek, hogy a márka felsőkategóriás Equus és Rohens (Genesis) modelljeit választották, ugyanis ingyenes koreai, gyárlátogatással egybekötött jutalom utat adott a luxusautók mellé.

Az utazás a Kínában januárban bevezetett Hyundai Premium Assurance Program része, mely értéknövelt szolgáltatásokat kínál az Equus és Rohens modellek kínai vásárlóinak.

Az utazás során a vásárlókat Dél-Korea legjobb szállodában helyezték el, bejárták az ország nevezetes pontjait, így láthatták Jeju sziget csodás virágait, Szöul cseresznyevirágzását, és átélhették a modern világvárosok kozmopolita lüktetését.  Természetesen a természeti és kulturális élmények mellett a látogatóknak lehetősége volt belekóstolni a helyi konyha jellegzetességeibe is, sőt a résztvevők megtapasztalhatták a helyi masszázsterápiák hatását is.   


A kirándulás fénypontja természetesen a Hyundai gyárában történt látogatás, ahol személyesen tekinthették meg, hogyan készül egy autó.

„A koreai autógyártó kitüntetett figyelemmel kíséri a kínai piacot.” – mondta Key Koo Young, a gyártó ázsiai, közel-keleti és afrikai részlegének vezetője. „Kína Dél-Korea legközelebbi szomszédja. Reméljük, a kirándulás során vásárlóink képet kaphatnak a Hyundai Motor vállalati kultúrájáról, Dél-Korea tradicionális kultúrájáról, valamint átérezhetik a világ egyik leggyönyörűbb szigete, Jeju varázsát. Reméljük, vevőink gazdag élményekkel és sok emlékkel térnek haza.” – mondta Young.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei