A Hyundai Motor rekordnyereséget ért el


A Hyundai Motor bejelentette, hogy a hazai értékesítési nehézségek ellenére rekord teljesítménynek számító jövedelmezőséget ért el.

Dél-Korea legnagyobb autógyártója 2,02 milliárd dollár üzleti eredményt ért el 2012. első negyedéve során, mely 24,5 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszakét. A vállalat vezetői a jó teljesítmény mögött a Hyundai minőségorientált gazdálkodási politikáját látják.

A pénzügyi kimutatások értékelési módszere változásának köszönhetően a nettó profit szintén 30,6 százalékkal növekedett.


„A külső bizonytalanságok, mint az eurozóna adósságválsága ellenére a nyereségesség területén figyelemreméltó eredményt tudtunk felmutatni, mivel a tömeggyártás helyett a megtermelt járműveink minőségére fordítottunk nagyobb figyelmet.” – mondta a Hyundai szóvivője.  Hozzátette, hogy a vállalat továbbra is szigorúan ellenőrzi a piaci helyzetet mind Dél-Koreában, mind az inogó európai országokban.


Az első negyedév során a Hyundai Motor összesen 1,07 millió járművet adott el otthon és külföldön, mely 16,7 százalékos emelkedés a tavalyi évhez viszonyítva. Dél-Koreában 154855 darab járművet vásároltak a vállalattól, mely viszont 7,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Márciusban még ennél is kevesebb, 56022 gépkocsit vásároltak a hazai piacon, 9,5 százalékkal maradva el a tavalyi időszaktól.  

Ezzel szemben a külföldi gyártóüzemekkel együtt az export 21,6 százalékkal 911805 darabra emelkedett a tavalyi 749933 darabról. A gazdasági nehézségek ellenére a Hyundai rekordeladást ért el Európában március hónapban, mivel 13,8 százalékkal több, 50131 autót értékesített.


Az Egyesült Államokban februárban ért el rekordszintet a Hyundai márka, hiszen akkor 51151 jármű kelt el, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az eladási ranglistát a Sonata és az Elantra modellek vezetik, melyekből 17245, illetve 13820 darab fogyott.


A Hyundai Motor jelenleg azon dolgozik, hogy a márkaképét emelje az egész világon a korábbi terjeszkedési tervekkel szemben. Ezzel összefüggésben az autógyártó azt is közzétette, hogy a márka imázsát a legjobb világmárkák, mint a BMW, illetve Mercedes-Benz szintjére kívánja emelni.

„A Hyundai Motor sikeresen értékesített rengeteg autót. Ennek ellenére a márka ereje még mindig eléggé gyenge, főleg külföldön.” – mondta a vállalat egyik képviselője. „Így elhatároztuk, hogy a márkaképünk növelésébe fektetünk be a jövőben.” – tette hozzá.

Forrás: koreaherald.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei