A minisztérium is vizsgálja a gyorsulásos balesetet


Egy idős házaspár ült abban a balesetet szenvedett autóban, amelynek fedélzeti kamerájából származó felvétel sokkolta a dél-koreaiakat. Ennek kapcsán már a kormányzat is vizsgálatot kezdett.

A koreai Földművelésügyi, Közlekedési és Tengerészeti Minisztérium nemrég vizsgálatot kezdeményezett a Daegu városában május 6-án történt hirtelen gyorsítással összefüggő baleset ügyében. A 13 másodperces videófelvételen a Hyundai Sonata hirtelen elindul, a vezető pedig kétségbeesetten próbálja elkerülni a többi közlekedő járművet, míg végül 130 km/h sebességgel egy piros lámpánál várakozó autóba rohan. Az ütközés további járműveket is megrongált, valamint 17 ember sérült meg a baleset következtében. A Sonatát vezető úr bordatörést szenvedett, míg a mellette ülő felesége csigolyája sérült meg.

A hatvanas éveikben járó házaspár fia – akit csak Kwon családnéven azonosítanak – egy interjúban nyilatkozott arról, hogy szülei éppen egy bevásárlóközpontba tartottak, amikor az eset megtörtént.  

Mr. Kwon az autó fekete dobozából kimásolta a baleset előtti felvételt, majd azt egy internetes fórumon osztotta meg, mivel azt állítja, nem hiszi, hogy a rendőrség és a Hyundai hirtelen gyorsítási esetként kezelné a történteket. Ezt a felvételt aztán valaki megosztotta a Youtube videómegosztón is.  

A videó elején egy normál párbeszéd zajlik a két fél között, amikor az autó hirtelen elindul. Ekkor jól hallható, hogy a pár döbbenten és félelemmel telve motyognak. A feleség többször kiáltja: „Ó Istenem, mi folyik itt?” Az autó gyorsítása közben a vezető hevesen próbálja elkerülni a többi közlekedő autót, ám végül egy álló kocsisorhoz érnek, ahonnan már nincs hová kitérni. A videó legvégén, a csattanás után a pár nyögései is jól kivehetők.    

Mr Kwon elmondta, 63 éves édesanyját belső vérzéssel később meg is kellett operálni. Apjának eltört a bordája és az ujjai.

A Hyundai Motors szóvivője hétfőn elmondta: ”A járművet jelenleg a Koreai Nemzeti Törvényszék vizsgálja. Egyelőre korai lenne bármilyen következtetést levonni a vizsgálat lezárása előtt.”

A koreai minisztérium közleménye szerint a Daeguban történt baleset mellett négy másik esetet is vizsgál a szervezet.

Young-sam Sohn, a minisztérium tisztviselője szerint 2003. óta 80 hirtelen és akaratlan gyorsításos balesetet vizsgáltak meg a kormányzat által irányított Koreai Gépjármű Tesztelő és Kutató Intézetben. Ám 2006. óta közel ezer panasz érkezett a Koreai Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz ilyen esetek miatt.   

„Csak azt szeretném, ha a vizsgálóbizottság kiderítené a hiba okát, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő.” – mondta Mr Kwon.

Forrás: blogs.wsj.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei