Új modellekkel bővül a cseh gyár


A Hyundai a csehországi Nosovicében is gyártani fogja a megújult i20 modellt és a Velostert, a megnövelt gyártási kapacitás segítségével pedig jelentősen kívánja növelni eladásait Európában és megelőzhetik a nagy japán riválist, a Nissant.

„Ha ugyanannyit el tudnánk belőle adni, mint az i30-ból – azaz kereken 130 ezer darabot évente – akkor jó úton járunk, hogy lekörözzük a Nissant.” – mondta az Auto Motor und Sport magazinnak Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe elnöke.

Az európai autógyártók szövetsége, az ACEA szerint az elmúlt évben a Nissan második legnagyobbként 458 ezer autót értékesített Európában, mellyel az itteni piac 3,4 százalékát birtokolták. A Hyundai 398 ezer eladott autóval és 2,9 százalékos piaci aránnyal közvetlenül a Nissan mögött végzett tavaly. 2012. januárja és áprilisa között a Nissan és a Hyundai közötti piaci részesedés különbsége már csupán 0,2 százalék volt: a Nissan 162 ezer autóval 3,6 százalék, míg a Hyundai 151 ezer autóval 3,4 százalékon állt.  


A Hyundai saját erősségének tartja az i20 európai gyártását, melyet Törökország mellett nemsokára a cseh üzemben is gyártani kezdenek. Emellett Rushforth korábban azt is megerősítette, hogy rövidesen a márka különleges ajtómegoldással rendelkező sportautója, a Veloster is a nosovicei gyár futószalagjáról kerül az európai kereskedőkhöz. Ezzel a lépéssel az új i30, ix20 és ix35 modellekkel együtt immár öt típus előállítása történik majd a cseh üzemben, ahonnan eddig is az Európában értékesített modellek fele származott.

A vállalat nemrég bejelentette, hogy a török összeszerelőüzem fejlesztése révén évi 200 ezer darabra növekszik a kapacitás, melynek egy részét 2013-tól az i10 legújabb generációjának gyártása foglalja majd el.

Forrás: auto-motor-und-sport.de

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei