A Hyundai Motor az európai álláskeresőkért


A Hyundai Motor az idén Brüsszelben megrendezésre került Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretein belül bejelentette, új szakképzési programsorozatot indít a következő két év során Európa 15 országában fiatal munkakeresők számára.

Az ún. „Skills for Future” (A jövő készségeiért) programot elsősorban az európai szakképző-iskolák 15 és 18 éves diákjainak munkához jutási esélyeinek növelése céljából alakították ki. A Hyundai ezen oktatási programja az EU 5 országának 50 iskolájában – Csehországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Angliában – szeptembertől veszi kezdetét.  

„2014-re akár 15 ország 400 iskolájának akár 10 ezer tanulója is csatlakozhat a programhoz.” – mondta a vállalat szóvivője.

A vállalat társadalmi felelősségvállalási tevékenysége keretein belül a Hyundai Motor Brüsszelben együttműködési megállapodást kötött a Junior Achievement-Young Enterprise nevű gazdasági oktatással foglalkozó civil szervezettel.

Az együttműködés révén a program nemcsak diákokat, hanem tanárokat, szülőket, illetve gazdasági vezetőket is képes lesz megszólítani.

A Hyundai Motor alkalmazottaival, tanárokkal és szülőkkel közösen folyamatosan kívánják fejleszteni a minőségi képzést, melynek célja az oktatás és az üzleti élet közötti életszerű kapcsolat megteremtése.

Allan Rushforth, a Hyundai Motor vezetője szerint a vállalat elkötelezett az innováció iránt és ennek középpontjában az emberek állnak.

„A Program célja nem csupán a jövőbeli munkanélküliség leküzdése, hanem a tehetséges fiatalok képességeinek fejlesztése és a számukra megfelelő jövőbeli munkahely megtalálása is.” – mondta.

A vállalat vezetői azt is kihangsúlyozták, hogy a Hyundai új szakképzési programja akkor indul, amikor a kontinens munkanélküliségi rátája soha nem látott szintre emelkedett.

A Cseh Köztársaságban a Hyundai autógyár létesülésével 10 ezer munkahely keletkezett – a Hyundai és annak beszállítói körében, melynek során a Morva-sziléziai régióban élő csehek mintegy 95 százalékban valamilyen szinten kapcsolódnak a vállalathoz.

A Hyundai Motor az utóbbi években a gazdasági visszaesés ellenére folytatta európai befektetéseit és terjeszkedését. Az Európában 1977. óta jelen lévő márka tavaly elérte az 5 millió eladott gépkocsit a kontinensen, most pedig az európai autópiac 3,3 százalékos szeletével büszkélkedhet.

Forrás: koreaherald.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei