A Hyundai szövetségre léphet a BMW-vel?


A német BMW prémiumgyártó és a dél-koreai Hyundai Motor egy esetleges szövetség részleteiről tárgyalnak, melynek keretei a közös erőforrás fejlesztésen kívül másra is kiterjedne – erről számolt be a Reutersnek egy forrás.

„A tárgyalások még a kezdeti szakaszban vannak.” – mondta az ismeretlenséget kérő forrás.

A Reuters egy másik forrásból arról értesült, hogy a két vállalat már korábban egy olyan átfogó szövetség kialakítását tárgyalta, melynek révén közösen fejlesztenék az erőforrásokat és ezen keresztül megosztanák a fejlesztés költségeit is. A forrás azonban nem tud arról, hogy a felek ma is tárgyalnának.  

Az Automobil Produktion nevű német szaklap szerint a BMW arról tárgyalt a Hyundaijal, hogy egy új motorcsalád kidolgozásának 1-2 milliárd eurós költségeit megoszthatják.

A lap szerint a Hyundai Motor Group elnökének fia, és a vállalat alelnöke, Eui-sun Chung Münchenben találkozott a BMW topmenedzsereinek egy kisebb csoportjával.

A Hyundai Motor szóvivője azonban cáfolta a híreket: „A hír alaptalan.”

Az Eugene Investment & Securities elemzője, Sang-won Park szerint egy esetleges szövetség javítaná a BMW méretgazdaságosságát, a Hyundai pedig hozzájuthat a BMW fejlett, nagyméretű autóiban használt benzinmotorjainak technológiájához.

Hozzátette, az autógyártókat pénzügyileg egyre inkább megviselik a szigorodó előírásoknak megfelelő gazdaságos, környezetbarát járművek fejlesztése. A Kiával együtt a világ ötödik legnagyobb autógyártójaként ismert Hyundai Motor tavalyi üzleti nyereségszintje elérte a 10,4 százalékot, amely a legnagyobb mértékű a legtöbb autót gyártó 5 autógyártó között. Ezt az értéket csak a BMW múlta felül, mivel annak üzleti nyeresége elérte a 11,7 százalékot.

A BMW márciusban jelentette be, hogy új motorfelépítésen dolgozik, mely jelentősen javítja a három-, négy- és hathengeres benzines és dízel erőforrások méretgazdaságosságát.

Norbert Reithofer, a BMW vezérigazgatója korábban megerősítette azokat a spekulációkat, mely szerint a BMW a Peugeot-val, Toyotával, a Daimlerrel és akár a General Motors-szal is szövetségre lépne. Reithofer azt is elárulta, hogy a General Motors-szal az üzemanyagcellás technológiákról, míg a PSA (Peugeot-Citroen) csoporttal a benzines erőforrásokról tárgyalt a BMW.

A BMW a jövőben a Toyotával is szövetségre lép, melynek keretében 2014-től a német prémiummárka dízelmotorokat gyárt a Toyota számára, valamint közösen fejlesztenek lítium-ion akkumulátorokat elektromos járművekhez.

„További együttműködést egyelőre nem tervezünk.” – mondta el még Reithofer.

Forrás: reuters.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei