Álca nélkül a Hyundai ix25


Kínában már ősszel forgalomba kerül a Hyundai vadonatúj kisterepjárója, amelynek egyik előszériás példányát sikerült lencsevégre kapni.

A Hyundai az idei Pekingi Autószalonon még koncepcióautóként mutatta be az ix25 modellt, amelynek szériaváltozata idén október elejétől kerül a kínai márkakereskedésekbe. A koreai márka eddigi legkisebb hobbiterepjárójáról már korábban is készültek kémfotók, ám a mostani képeken mindenféle álcázás és takarás nélkül láthatjuk a végleges szériaváltozatot.


Az ix25 formavilága eléggé hasonlít a két kategóriával nagyobb Santa Fére, vagyis teljes mértékben beleillik a márka jelenlegi formanyelvébe, így várhatóan később a nemzetközi piacon is elérhető lesz majd az autó. A díszes, hangsúlyos hűtőmaszk mellett ledes nappali menetfénnyel felszerelt fényszórók világítanak, alattuk pedig – felszereltségtől függően – szintén krómozott betétet kaphat a lökhárító.


Az új Hyundai kisterepjáró 4 270 milliméteres hosszával túlnyúlik a Renault Captur-ön és a Nissan Juke-on, méretében inkább az Opel Mokka és a Chevrolet Trax modellekkel verseng, amely utóbbi az ix25 legnagyobb kínai vetélytársa lehet.  


Az ix25 bemutatásakor összesen hétféle változatban és kétféle erőforrással kerül majd értékesítésre Kínában. Az alapváltozatokat egy 1,6 literes négyhengeres benzinmotor mozgatja majd, míg a kínálat csúcsára egy 2,0 literes egység került. Mindkét változathoz hatfokozatú manuális váltó jár, de kapható lesz hatfokozatú automatikus erőátvitel is.


A hét változatból összesen háromban lesz összkerékhajtás: az 1,6 literes változat két csúcsverziója és a 2,0 literes legjobban felszerelt kivitele kapja meg a 4WD rendszert. A Santa Féhez hasonlóan az ix25 összkerékhajtású változatai is alapáron kapják meg az automatikus váltót.


A kiszivárgott információk szerint az 1,6 literes, elsőkerék-meghajtásos alapváltozata a bemutatáskor 129 800 jüantól (kb. 4,7 mFt) lesz elérhető, míg a legjobban felszerelt 2,0 AWD automata 189 800 jüanba (kb. 6,8 mFt) kerül majd. 


A hivatalos közlemények szerint a Hyundai nem tervezi az ix25 nemzetközi árusítását, ami elég furcsa volna tekintettel arra, hogy már a modell névválasztása sem szokványos. A Hyundai Kínában ugyanis továbbra is nevekkel illeti autóit (Verna, Elantra Yuedong, Elantra Langdong, Sonata, stb.), ez alól pedig csak a szintén nemzetközi piacon árusított i30 volt eddig kivétel. A vállalat európai és amerikai vezetőinek nyilatkozatai is arra utalnak, hogy hamarosan ezekben a régiókban is bővíteni szeretnék a szabadidő-autók kínálatát.


Sokkal valószínűbb, hogy a Hyundai egyelőre nem döntötte el, hol fogja gyártani a nemzetközi piacra szánt ix25 modelljét, amelynek szokás szerint lesz majd egy Kia testvérmodellje is.

Forrás: autoevolution.comindianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei