Csak 2015 közepén érkezik a Hyundai új versenyautója


A Hyundai Motorsport valószínűleg a jövő évi WRC szezont is az i20 versenyautó jelenlegi változatával kezdi meg, mivel az új változat nem készül el 2015 közepe előtt.

A frankfurti székhelyű Hyundai Motorsport megdöbbentette a ralivilágot az i20 versenyautó fejlesztésének lendületével, amelynek tesztelését éppen egy évvel ezelőtt kezdték meg. Az autó további frissítésére már Finnországban sor kerül, majd októberben további fejlesztések kerülnek az autóba. Ennek ellenére vagy éppen emiatt úgy tűnik, nem sietik el a tesztautó utódjának kifejlesztését, habár a mostani autóval párhuzamosan megkezdték a munkát egy teljesen új autón is.  


„Nem tudjuk még, hogy jövőre mikor mutathatjuk be az új modellt, mivel még meg sem kezdtük annak tesztelését” – mondta Michel Nandan csapatfőnök az új autóval kapcsolatban. „Látnunk kell, hogyan sikerül fejlesztenünk az autót, mert nem akarunk olyan autót, amellyel aztán bajok lesznek. Biztosra akarunk menni, így csak akkor mutatjuk be, ha biztosak leszünk benne, hogy az jobb, mint a mostani.”

Az új Hyundai i20 utcai változata az októberi Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. Nandan megerősítette, hogy az új modell karosszériája már megérkezett és az autót hamarosan teszteléshez össze is szerelik. „Már megvan a karosszéria héja” – mondja Nandan. „De még be kell szereznünk néhány elemet és feltehetőleg még valamikor nyáron kigurulhat az autó a műhelyből.”


A Hyundai versenycsapatának vezetője, Thierry Neuville szerint a csapat helyes döntést hozott, amikor figyelmüket egyre inkább a 2015-ös i20 WRC felé fordították. „A mostani autón is dolgozunk még, de a legfontosabb a jövőre érkező új modell lesz. Ennek erősnek és nagy teljesítményűnek kell lennie, amely a jövő év közepére készülhet el.” – mondja Neuville.

Forrás: eurosport.yahoo.coml

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei