Utód nélkül maradhat a Hyundai Veloster


A Hyundai vezetősége jelenleg azt fontolgatja, hogy vajon megéri-e fejleszteni a különleges, háromajtós Veloster sportkupé utódját, miután valamikor jövőre megjelenik a ráncfelvarrott változat.

Miközben az ausztrál autópiacon nem várt pozitív fogadtatásban részesült a megosztó sportkupé, a vállalat kulcsfontosságú amerikai, európai és koreai piacain az értékesítési eredmény elmaradt a várttól. Tavaly, a típus termelésének második teljes évében mindössze 60 ezer Veloster talált gazdára világszerte, miközben a hazai piacon is csak háromezer ügyfelet tudott elcsábítani az autó.


A vállalat egyik képviselője elárulta, hogy a Hyundai vezetősége jelenleg azon vitázik, vajon nem lenne-e gazdaságosabb a modell jelenlegi generációjának életciklusának végén, azaz körülbelül két év múlva egyszerűen kivezetni a Velostert a piacról.

„Egyelőre még nincs eldöntve” – mondta a vállalat hazai piacáért felelős vezetője a Genesis egyik menetpróbáján, aki azonban nevének elhallgatását kérte. „Még mindig vita van ebben a kérdésben.”


Eközben a modell formatervezője, Casey Hyun a Hyundai kreatív formatervezője Szöulban elmondta, hogy a Veloster máris jelentős mérföldkőnek számít a vállalat számára és megmutatta a vásárlók számára, mire képes a Hyundai. Ennek eredményeként a Hyundai ezentúl is kínál majd olyan modelleket, amelyek megváltoztathatják a vásárlók véleményét az autókról.  

„A Veloster által a vásárlók megértették, hogy a Hyundai nemcsak egy tömegmárka” – mondta. „Ez egy nagyon meghatározó autó – így mi továbbra is olyasvalamit fejlesztünk, ami megkülönböztető és kihívásokkal teli. A Veloster felkeltette az emberek figyelmét a márka iránt. Vannak olyan pillanatok, amikor egy modell fontossága túlmutat az értékesítési eredményén és az elérhető profiton, mivel annál sokkal többet hoz a márkának.”


A 2011-ben bemutatott Veloster hamarosan egy jelentősebb ráncfelvarráson esik majd át, amelynek keretében az autó frontrésze várhatóan idomul majd a Hyundai újabb modelljein látható, visszafogott hatszögletű hűtőmaszkkal, módosított hátsó kiképzéssel és frissített multimédia rendszerrel és vezetéstámogató eszközökkel is felszerelt utastérrel.  


Ausztráliában tavaly a Veloster 20,2 százalékos részesedéssel a 80 ezer dollár alatti sportautó-kategória második helyezését szerezte meg, vagyis kicsivel kevesebb, mint 4 ezer Hyundai Veloster talált gazdára. Csak a Toyota 86 előzte meg, amelyből 6 706 darab kelt el és a piac 34,4 százalékát birtokolja.  

Forrás: goauto.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei