Autólámpa-gyárat épít a Hyundai Csehországban


A Hyundaihoz tartozó, részegységeket előállító Mobis vállalat bejelentette, hogy 2017-re egy új üzemet hoznak létre Csehországban az ugyanott készülő Hyundai járműveihez.  

A Hyundai Mobis vezetője, Myung-chul Chung Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnökkel együtt a közeljövőben aláírja azt a megállapodást, amelynek értelmében a vállalat a csehországi Ostrava közelében egy vadonatúj, autólámpákat előállító üzemet hoz létre. A Mobis már jelenleg is működtet egy autóalkatrész-modulokat gyártó létesítményt Nosovicében.

A 2017-ben megnyitó és mintegy 117 millió dollárért felépítendő új gyárban évente mintegy 750 ezer járműhöz szükséges első és hátsó fényszórók készülnek majd, és amely a nosovicei Hyundai összeszerelő üzem mellett a Kia zsolnai gyárát is ellátja majd.


„Ha felépül új cseh üzemünk, az autógyártáshoz szükséges összes kulcsfontosságú alkatrészt immár Európában gyárthatjuk” – mondta a Hyundai közleményében.

A Hyundai Mobis egyik munkatársa szerint a gyár tovább segíti a gyártó termelési költségeinek és a szállítási határidők csökkentését. Emellett azért is fontos a helyi gyártás, mivel ezzel elkerülhetőek a koreai won amerikai dollárhoz és egyéb valutákhoz viszonyított árfolyamának ingadozásaiból eredő veszteségek is.


Forrás: koreatimes.co.kr

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei