GENF 2015: Hat premier a Hyundai genfi standján


A Hyundai az idei Genfi Autószalonon összesen hat új modellt mutatott be, középpontban az új Tucsonnal, amelyből két további tanulmányautó is született, meglepetésként pedig befutott a megújult ix20 is.

A Hyundai egyszerre hat új modellt állított ki az idén Genfben. A kiállítás legfontosabb eseménye természetesen az új Tucson világpremierje volt, amely dinamikus formavilágot, nagyobb belső teret és modern vezetéstámogató rendszereket kapott, motorpalettáján pedig megjelent az 1,6 literes turbómotor és a hétfokozatú duplakuplungos automataváltó párosa.


Emellett először láthatja a közönség a tavaly év végén bemutatott frissített i30 és i40 modelleket is, amelyek közös vonása az új, hangsúlyosabb hűtőmaszk, de átdolgozták a motorokat és új, korszerű vezetéstámogató rendszerek is megjelentek. Az i20 paletta a jellegzetes vonalvezetésű háromajtós kupéval bővült, míg az i30 sorozat csúcsára megérkezett a Nürburgring versenypályáján érlelt 186 lóerős Turbo változat is.   


A kiállítás meglepetése a megújult ix20 kisegyterű leleplezése volt. Az autó a frissítés során megkapta a többi újdonságon is megjelent hangsúlyos hatszögletű hűtőrácsot, amely mellett újak a projektoros fényszórók és az átrajzolt mintázatú LED-es hátsó lámpák is. Belül változatlanul tágas és jól variálható az utas- és csomagtér, a jobb minőségű anyagok mellett pedig immár fűthető kormánykerék és akár 1 GB belső memóriával rendelkező multimédiás rendszer is kérhető. 


A tervezők sokat finomítottak az ix20 műszaki tulajdonságain is. A motorpaletta ugyan változatlanul 1,4 és 1,6 literes benzines és dízelmotorokból áll, amelyek azonban a korábbiaknál gazdaságosabbak, erőteljesebbek, miközben megfelelnek az Euro6 környezetvédelmi normáknak is. A korábbi négyfokozatú automatát egy új, hatékonyabb hatfokozatú egység váltotta fel és továbbra is rendelkezésre áll a Hyundai ISG start-stop rendszer, amely mellett aktívan záródó első légbeömlő is segíti a fogyasztás mérséklését. Az új ix20 gyártása már májusban megkezdődik a Hyundai cseh üzemében.  


Az idén piacra lépő újdonságok mellett a közeli jövőt a Hyundai két hibrid koncepciója képviselte, amelyeket a debütáló Tucson modellből építettek. A Párizsi Szalonon bemutatott i40-hez hasonlóan a hobbiterepjáróból is elkészítették a 48V Hybrid kivitelt, amelyet a gyártó szerint nagyobb személyautók és crossoverek mozgatására fejlesztettek ki. A rendszer egy 48 Voltos lítium-ion akkumulátorból és egy 14 lóerős elektromotorból tevődik össze, a hagyományos meghajtásról pedig a Tucson 2,0 literes dízelmotorja gondoskodik, amelyhez hatfokozatú, manuális váltó kapcsolódik. A teljes rendszerteljesítmény így 136 helyett 150 lóerő, forgatónyomatéka pedig eléri a 413 Nm-t is, miközben mindössze 20 kilogrammos súlytöbbletet jelent a hagyományos változatokhoz képest.


Sokkal érdekesebb elgondolás a konnektorról is tölthető Plug-in Hybrid változat, vagyis a Tucson PHEV tanulmánya. Ez a modell a hátsó kerekeket hajtó (e-AWD) 68 lóerős elektromos motorjával akár 50 kilométert is meg tud tenni önállóan, az autóba épített 1,7 literes CRDi dízelmotor csak ezt követően indul be, így a 100 kilométerre vetített széndioxid-kibocsátás csupán 48 g/km.


A hétfokozatú, duplakuplungos automata váltóval felszerelt Tucson PHEV összteljesítménye eléri a 183 lóerőt, míg forgatónyomatéka 474 Nm. A rendszer felépítéséből adódóan és a vezetési körülményekhez igazodva elsőkerék-meghajtással, hátsókerék-meghajtással vagy összkerékhajtással is képes működni A csomagtér alá beépített 10,7 kWh kapacitású lítium-polimer akkuk normál hálózatról 5 óra alatt, míg gyorstöltőről akár 2,5 óra alatt újratölthetőek.


A Hyundai természetesen bemutatta teljes típuskínálatát a legkisebb i10 modelltől a reprezentatív Genesis modellig, de az üzemanyagcellás ix35 Fuel Cell és az i20 WRC versenyautó is kiállításra került. A stand egy elkülönített pontján az érdeklődők bepillantást nyerhettek abba, hogyan képzeli a márka a jövő műszerfalát. A Hyundai Műszerfal Koncepció olyan fejlett technológiákat tartalmaz, mint a kommunikáció viselhető eszközökkel, vagy épp a 3D gesztusalapú irányítás.  

További fotók az autószalon Hyundai újdonságairól a blog facebook oldalán találhatóak.

Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei