A Hyundai belép az globális haszonjármű-piacra


A koreai Hyundai Motor 2020-ig mintegy 1,8 milliárd dollárt kíván befektetni új kishaszon-járművek fejlesztésébe, amelyeket Európa mellett Amerikában is piacra vezetnek majd.   

A Hyundai csoport az elkövetkező öt év során évente mintegy 30 százalékos piaci bővülést lát a haszonjárművek szektorában, ám a márka jelenleg csak mintegy 2,1 százalékkal van jelen ezen a piacon. 2014 során ráadásul a Hyundai haszonjármű eladásai otthon, Kínában és máshol is visszaesést mutattak.  


A bővítéshez a Hyundai az évtized végéig mintegy 400 milliárd wont (kb. 97 milliárd Ft) fektet kis- és nagyobb teherautók és buszok koreai gyártásába és további 400 milliárd forintnyi wont ezek fejlesztésébe. Ezzel együtt a Hyundai bejelentette, hogy prémium modelleket kíván bemutatni Amerikában és Európában, ám ennél többet nem közöltek.

Egy globális kutató-fejlesztő struktúra létrehozásával és a személyautó-szektor világszínvonalú fejlesztőkapacitásával olyan új modelleket és erőforrásokat fejlesztünk ki, amelyek megfelelnek a különböző régiók igényeinek és ezzel a haszongépjármű terület globális résztvevőjévé válhatunk” – áll a Hyundai közleményében.  


Tavaly a Hyundai összességében piacot veszített az Egyesült Államokban, részben azért, mert nincs kiterjedt pickup- és hobbiterepjáró-kínálata – amelyek az olajárak csökkenése miatt újra reneszánszukat élik az USÁ-ban. Az Egyesült Államok Kína után a Hyundai második legnagyobb piaca, ám elemzők szerint jelentős időbe telhet, mire a márkát ebben a szegmensben is valóban komolyan veszik.  


„A Hyundainak erősítenie kell haszonjármű-üzletágát ahhoz, hogy elérje a 10 milliós termelési kapacitást, ami jelenleg 8 millió darab” – mondta Sung-moon Suh, a Korea Investment & Securities munkatársa.


A Hyundai tavaly kezdte meg a helyi piacra szánt Trago nehézteher-gépkocsijának kínai összeszerelését, valamint márciusban kezdik a H350 kishaszon-gépjárműcsalád törökországi összeszerelését, amellyel a márka Nyugat-Európában kíván teret hódítani. A vállalat legfrissebb közleményében pedig bejelentette, hogy a koreai Jeon-Juban található gyártóbázisának éves kapacitását 2020-ig a jelenlegi 64 ezerről 54 százalékkal, 100 ezer darabra kívánják bővíteni.

A fokozatosan bővülő üzem új gyártósorain olyan haszongépjárművek gördülnek majd le, amelyek fejlődő és fejlett régiókban kerülnek értékesítésre, köztük Európában és az Egyesült államokban is. A Hyundai számításai szerint az évtized végéig 27 százalékkal emelkedik a haszongépjárművek iránti kereslet, amely 2020-ig eléri az évi 3,96 millió darabot is. 


Forrás: reuters.comkoreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei