Bemutatták az új Hyundai Tucson koreai változatát


A modell genfi megjelenése után nem sokkal a Hyundai nyilvánosságra hozta az új Hyundai Tucson koreai változatának első fotóit.

A Hyundai Motor a Tucson genfi, európai premierjét követően megmutatta az autó koreai változatát is, amely a hazai piacon közkedvelt Tucson ix modellt váltja majd fel. az autó formaterve szinte teljes egészében megegyezik az európai kivitelével, a bemutatott modell csupán keréktárcsának mintázatával tér el attól.


Az európai változatú, modellfrissített ix35 szinte alig különbözik a 2009-ben bemutatott eredeti változattól, Dél-Koreában azonban 2013-tól már egy hangsúlyosabb hűtőmaszkkal ellátott kivitelt gyártottak és forgalmaztak, amelyre a Fuel Cell modell is épült. Ehhez képest kevésbé szokatlan a teljesen megújult Tucson modell hatalmas hatszögletű hűtőmaszkja, amely uralja az autó megjelenését.

A koreai változat is megkapja majd mindazt a modern vezetéstámogató technológiát, amelyet Európában gyártásra kerülő testvére, így ebben is megtalálható lesz többek között a gyalogosokat is felismerő, alacsony és nagy tempónál is működőképes automatikus vészfékrendszer, a holttérfigyelő rendszer, a sávtartó és parkolóasszisztens is.

A fiatalabb vásárlóréteg megszólítása érdekében az autó belső terének színvilága az autó külső fényezéséhez igazodik, ami lehet kék, narancs, vagy más színű is. ezeken túlmenően egyéb kiegészítő megoldásokkal is felszerelhető majd az új Tucson.


Korábban a Tucson ix csupán egyetlen, 2,0 literes CRDi dízelmotorral volt kapható a hazai piacán, most azonban motorpalettája kiegészül az 1,7 literes CRDi változattal is, amelyhez ráadásul rendelhető lesz a Hyundai 7DCT automatája is.   

A vállalat azt is bejelentette, hogy az új modellre az értékesítés megkezdését követő első négy nap alatt 4 200 előrendelés érkezett, amely több mint duplája a Tucson ix modellből múlt hónapban értékesített mennyiségnek. 

Koreában még ebben a hónapban kiszállítják az első példányokat, Európában viszont csak a második félévben kezdik meg az új Tucson forgalmazását. Amerikában legkorábban az áprilisi New Yorki Autószalonon debütálhat a modell.


Forrás: blog.hyundai.comkoreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei