Az Elantra lesz az első elektromos Hyundai modell


Már eddig is sejthető volt, de most már egyre biztosabb, hogy a Hyundai első, nagy sorozatban készülő villanyautója az új Elantra egy változata lesz.

Az új Hyundai Elantra eredetileg idén ősszel mutatkozott volna be, ám a hírek szerint a vállalat döntése nyomán még március végén, vagy április elején lerántják róla a leplet. Az AD gyári kódnév alatt futó projekt prototípusai már régóta futnak a világ számos pontján, így részben már ismerhetjük az új modell formavilágát.


Az új Elantra a korábbi generációnál hosszabb motorháztetőt kap, amelynek elején természetesen továbbra is megtalálható lesz a mostaninál hangsúlyosabb, elegánsabbra faragott hatszögletű hűtőmaszk. Ezzel együtt a hátsó részt rövidebbre húzták, a hátsó ablak laposabb szögben áll, a raktérfedél így magasabban húzódik, mint eddig.


Korábban szó volt már arról, hogy a jelenleg tesztelés alatt álló AE kódjelű, kifejezetten és csakis benzin-elektromos hajtáslánccal rendelkező új hibridmodell az Elantra AD padlólemezére készül, így várhatóan a piaci bevezetést követően a limuzin is megkaphatja ugyanezt a hibrid hajtásláncot.


Néhány hete a Hyundai zöldprogramjáért felelős egyik vezetője, Ki-sang Lee pedig arról is beszélt, az AE modell padlólemeze könnyen felhasználható akár elektromos autó gyártására is. Tekintettel arra, hogy a Hyundai hivatalosan is bejelentette, hogy a márka első teljesen elektromos modellje egy középkategóriás limuzin lesz, kézenfekvőnek tűnik, hogy az új Elantrából készítik el ezt a modellt.


A legfrissebb információmorzsák szerint az elektromos változat elkészítésekor a Hyundai felhasználja a csoport előnyös adottságait és az Elantrába a konszerntárs Kia Soul EV modell technikáját ültetik majd. Ez azt jelenti, hogy az új Elantra akár 212 kilométert is meg tud majd tenni egyetlen feltöltéssel, légszivattyús fűtésének és egyéb innovatív energiatakarékos technológiáinak köszönhetően pedig a legtöbb ma kapható elektromos autóval ellentétben a hatótáv téli üzemben sem fog drasztikusan csökkenni.


Ugyan az Elantrát már idén megismerhetjük, az elektromos változat megjelenése 2016-nál korábban nem várható, ahogyan a modell esetleges európai (így magyar) bevezetése is átcsúszik majd a jövő évre.   

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei