Első fotó az új Hyundai Equus műszerfaláról


Készül az Hyundai új zászlóshajója, az álcázott prototípusokról készült kémfotók után most első alkalommal sikerült fényképet készíteni az Equus műszerfaláról.  

Számos kémfelvétel jelent már meg a Hyundai Equus luxuslimuzin következő generációjáról, amelyek alapján biztosak lehetünk benne, hogy a márka zászlóshajójának tekintett újdonság is viselni fogja a Hyundai Folyékony Szobrászat 2.0 stílusirányzat elemeit, így a hangsúlyos, krómozott hatszögletű hűtőmaszk uralja majd az autó megjelenését.


A külső formaterv mellett eddig sikerült leplezni az új Equus belső terét, ám a legutóbbi felvételeken lecsúszhatott a takaróponyva, így láthatóvá vált az utastér néhány részlete. Rögtön az első ránézésre szembetűnik, hogy bent intenzíven használták a fabetéteket, amelyek mellett azért akad alumíniumnak tűnő részletmegoldások, az üléseket pedig természetesen prémium minőségű bőr fedi.


A jelenleg futó változathoz hasonlóan a kormány közepén büszkén feszít az Equus emblémája, a középkonzol tetején pedig valószínűleg egy nagyobb érintőképernyő kaphatott helyet, bár ezt éppen sikerült kitakarni. Az utastér egységes hangulata az eddigieknél is magasabb színvonalú, amellyel az autó végre felérhet a BMW 7-es, az Audi A8 és a Mercedes-Benz S-osztálya szintjére.  


Habár továbbra sem tudunk semmi biztosat az erőforrásokról, az Equus az autó jellege miatt valószínűleg V6-os és V8-as motorokkal jelenik majd meg, amelyek teljesítménye elérheti a 450 lóerőt. A pletykák összkerékhajtásról, tíz fokozatú automataváltóról szólnak, de a közeljövőben akár hibrid hajtáslánc is szóba kerülhet.  

Az új Equusra 2016 elejéig biztosan várnunk kell, akkor mutathatják be az autót Koreában, ahol először kerülhet forgalomba jövő év közepén.

Forrás: hyundai-blog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei