Már nálunk is rendelhető az Hyundai új kompaktja


Modernebb külsővel, kifinomultabb műszaki tartalommal és a legtöbb verzióhoz alapáron járó motorleállító rendszerrel már Magyarországon is rendelhető az új Hyundai i30.

A genfi bemutatkozással szinte egy időben a Hyundai hazai képviselete nyilvánosságra hozta az i30 ráncfelvarrott változatának árlistáját. A koreai márka legnépszerűbb hazai modellje leginkább az immáron egységes új, hangsúlyosabb hűtőmaszkjáról ismerhető fel, egyébként a módosítások nagyrészt az autó műszaki tartalmát érintették. Az i30 továbbra is 1,4-es és 1,6-os, ám továbbfejlesztett, takarékosabb és erősebb benzines és dízelmotorokkal választható, az 1,6 MPi benzines, valamint a kisebbik, 1,4 CRDi dízelmotor kivételével pedig immár az összes motorhoz alapáron jár az ISG motorleállító automatika.


Némileg változott az új i30 felszereltségeinek elnevezése és ezzel együtt azok tartalma is: a belépőszint továbbra is az Entry, majd a Life, ám az eddigi középső Comfort átadta helyét a Business Life szintnek, a korábbi Business helyére a Comfort került, míg az i30 paletta csúcsán továbbra is a Style kivitel található. Összesen 150 ezer forinttal emelkedtek az alapárak, ám tekintettel arra, hogy jobb minőségűek az anyagok és a javított zajszigetelés mellett a korábban 135 ezerért adott ISG rendszer is szériában adják, a tényleges áremelés gyakorlatilag elenyésző. Az 1,6 MPi motorhoz kínált hatfokozatú automatáért továbbra is 350 ezer, míg a vadonatúj, hétfokozatú duplakuplungos 7DCT automatáért félmillió forint felárat számítanak fel.


A kezdőkészlet erejéig akciósan, 3 899 ezer forintért kínált és ezzel a 4 milliós lélektani határ alatti egyetlen i30 Entry alapverziót jó szívvel senkinek sem ajánlanánk, hiszen nemhogy légkondicionáló nincs, de ködlámpa, rádió, színezett üvegek, sőt állítható fejtámaszok sincsenek az autóban. Van viszont fedélzeti számítógép, első elektromos ablakemelő, 4 hangszórós rádió-előkészítés, elektromosan állítható és fűthető külső tükrök és persze a teljes biztonsági pakk hat légzsákkal, menetstabilizáló VSM-mel, a hiányzó légkondit pedig azért 250 ezerért lehet megrendelni hozzá.


A Life szint már sokkal több érdeklődésre számíthat, hiszen 400 ezres felárért alapáron jár hozzá minden lényeges elem. Így tartalmazza többek között a manuális légkondicionálást, a Flex Steering szervorendszert, a ködlámpát, a statikus kanyarfényt, az állítható vezetőülést, az USB-vel és multifunkciós kormánykerék-kapcsolókkal is felszerelt integrált audiorendszert, de a korábban külön tételként kínált, behajtható kulccsal ellátott riasztót is megkapjuk.


Feljebb lépve a Business Life szinten a fentieken túl megjelenik a hátsó parkolóradar, a kormányt és a sebességváltót bőr borítja, van csúsztatható kar- és elektromos deréktámasz, a telefont Bluetooth kihangosítón keresztül lehet kezelni, és van sebességtartó és -korlátozó rendszer is. Mindezért pedig további 250 ezer forint felárat kell fizetni.


Újabb 400 ezer forint befizetésével a korábbról ismerős Comfort szinten már kétzónás az automata klíma, 15-os acélfelnik helyett 16 colos könnyűfém felniket kapunk, a csomagtérben defektjavító helyett szükségpótkerék van, az utas is emelheti saját ülését, a téli napokon pedig az első ülések fűtése mellett a kormány is fűthetővé vált. A zenét már hat hangszóróból hallgathatjuk, miközben ha kell, a fényszórók automatikusan kapcsolódnak fel, hátul is van kartámasz és pohártartó, de a hátsó ablakok is elektromosan működnek.


A kínálat csúcsán álló Style esetén mélyebben kell zsebbe nyúlnia a vásárlóknak, hiszen a változat felára kereken egymillió forint. Ezért a pénzért persze csúcsfelszereltség is jár: 17-es alufelnik (Comfortnál 90 ezer Ft), térdlégzsák, adaptív kanyarkövető rendszerrel (AFLS) ellátott Bi-xenon fényszórók (Comfortnál 295 ezer Ft), bőr/szövet ülések (Comfortnál 95 ezer Ft), elektromos vezetőülés, Supervision műszeregység (Comfortnál 75 ezer Ft), LED-es hátsó lámpa (Comfortnál 95 ezer Ft), valamint a (Comfort esetén 125 ezer forintért kínált) Kényelmi csomag, amiben elektromosan behajló, irányjelzőkkel felszerelt tükrök, esőérzékelős ablaktörlők, szélvédő-jégmentesítés és becsípődésgátlós ablakemelők kaptak helyet.


Aki még ennél is többre vágyna, az a Comfort és Style szintű autóját további kiegészítőkkel és csomagokkal láthatja el. Mindkét változatnál 100 ezer forintos pluszt jelent a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, 50 ezer a teljes értékű könnyűfém pótkerék, 375 ezer forint a panoráma üvegtető, 95 ezer forint az első radarokkal felszerelt automatikus parkolósegéd, 100 ezer forint a hátsó légbeömlőkkel kombinált elektromos rögzítőfék, míg újabb százezer forintért a tolatókamerával ellátott belső visszapillantó tükör is kapható. Egyedüliként a Style szerelhető fel 285 ezer forintért olyan bőrülésekkel, amelyek nemcsak fűtöttek, de szellőztethetőek is.


A Comfort és a Style vásárlói további két, előzetesen összeállított csomag közül is választhatnak. A 350 ezer forintért kínált Navigációs csomagban természetesen az érintőképernyős központi kijelzőn kap helyet a 7 évig évente frissülő navigációs rendszer, a tolatókamera, de itt is helyet kaptak az elektromosan behajló, indexes külső tükrök is. A Smart Key csomag nevéből adódóan 175 ezer forintért kulcsfelismerő rendszert és nyomógombos indítást ad, emellett itt is megtalálhatóak az elektromosan behajló, indexes tükrök.


A kompakt ötajtós mellett kombiként is kapható kivitel felára 250 ezer forint, míg a metálfényért egységesen 118 ezer forint felárat számítanak fel a Hyundai kereskedők. Az első autók áprilisban futnak be a Hyundai hazai kereskedéseibe.

Forrás: hyundai.hu

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei