GENF 2015: Megújult a Hyundai ix20


(Sajtóközlemény) A Hyundai Motor új ix20 modell elődjének minden erényét megőrizte, emellett gazdagabb motorválasztékkal, új technológiai tartalommal, valamint formai újításokkal igyekszik az eddiginél is szélesebb rétegeket megszólítani.

Eredeti, 2010-es bevezetése óta a Hyundai ix20 csaknem 200 000 példányban talált gazdára, ezzel 9 százalékos részesedésre tett szert az európai egyterű-piacon.


„Az új ix20 ugyanolyan tágas és sokoldalú, mint az eredeti modell, ám annál modernebb formatervezéssel és gazdagabb technológiai tartalommal lép színre. Ezek még versenyképesebbé teszik az új ix20-at, amely így az európai vásárlók szélesebb  körét tudja megszólítani, különös tekintettel a céges ügyfelekre.” – mondta Raf van Nuffel, a Hyundai Motor Europe termékfejlesztési igazgatója.


Az új ix20 formatervét egyedülállóvá teszi az átrajzolt, kétfunkciós, projektoros fényszóró és a LED-es hátsó lámpatest; valamint a Hyundai márka jellegzetessége, az új, hatszögletű hűtőmaszk. Utóbbiból kétféle létezik: az egyik rácsos szerkezetű, a másik krómozott sávokból épül fel. A dinamikus külső megjelenést tovább erősíti a 15 colos kerék új rajzolatú dísztárcsája, valamint a szintén új, 16 és 17 colos könnyűfém keréktárcsák.


A új ix20 utastere ugyanolyan tágas és praktikus, mint amilyennek megismertük: az első ülésen kimagasló férőhelyet (fej-, váll- és lábtér) kínál. A 4115 mm hosszú autó a kategóriában szokatlanul nagynak számító tengelytávja (2615 mm), valamint 1600 mm-en húzódó tetővonala olyan, tágas és praktikus belső tér kialakítását tette lehetővé, amely sokkal inkább idézi a nagyobb, alsó középkategóriás gépkocsikat. Ez a benyomás az eltolható, billenthető, két panelből álló panoráma napfénytető (opció) megrendelésével fokozható.


A lenyűgöző méretű, kategóriaelső, 440 literes csomagtartón (ötszemélyes üléskonfigurációban) túl az eltolható, elfektethető hátsó ülések teszik hallatlanul sokoldalúvá a modellt; a maximális csomagtér 1486 liter. Az új ix20 praktikumát és kényelmét olyan rendelhető funkciók fokozzák, mint a fűthető kormánykerék, vagy az új generációs audiorendszer iPod csatlakoztatással, beépített, 1 GB kapacitású My Music háttértárolóval valamint Bluetooth, USB és AUX csatlakozással. Az ix20 alapfelszerelésként kínálja a hat darab légzsákot, az ESP menetstabilizáló rendszert, valamint az ABS blokkolásgátlót EBD elektronikus fékerőelosztóval együtt.


A modell kétféle belső színvilágban (fekete, illetve kéttónusú bézs) rendelhető, szövet vagy bőrkáritozással. Emellett egy elegáns barna szövet/bőr kombináció is elérhető. A modell kilenc új színárnyalatban rendelhető: egy alapszín (Polar White), hat metálfényezés (Platinum Silver, Micron Grey, Ultimate Red, Ash Blue, Ara Blue, Ruby Wine) és két gyöngyházfényű festés (Phantom Black, Thunder Grey).


Az új ix20 versenyképességének megőrzése érdekében megjelent a kínálatban egy új, hatfokozatú automata sebességváltó. Emellett a teljes Euro6-os motorkínálatot érintő teljesítmény- és nyomatéknövekedés jobb vezethetőséget, kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és alacsonyabb károsanyag-kibocsátást eredményezett. A két dízelmotor a korábbinál nagyobb forgatónyomatékot  - 240 Nm (1,4 liter), illetve 260 Nm (1,6 liter) – ad le, már 1500/perc fordulatszámtól.


A Hyundai ‘Gamma’ motorcsaládjába tartozó, változó szelepvezérlésű (CVVT) 1,4 és 1,6 literes, benzines erőforrások teljesítményét megnövelték, valamint az 1,6 literes motorhoz immár hatfokozatú automata sebességváltó is társítható. Ezzel kedvezőbb valós üzemanyag-fogyasztás érhető el mint az előző, négyfokozatú automatával. A modellcsalád minden motorját jobb vezethetőségre és takarékosabb üzemre hangolták, továbbá mindegyik erőforrás teljesíti az Euro6-os emissziós norma előírásait.


A környezet fokozott védelme érdekében az új ix20 BlueDrive start-stop rendszert (Integrated Stop & Go, ISG), alacsony gördülési ellenállású abroncsokat, generátor-szabályozó rendszert (AMS), valamint az első hűtőrácsba integrált, légellenállás-csökkentő ’aktív terelőlapot’kapott.


Azon túl, hogy Európában csaknem 200 000 vásárlót győzött meg, az ix20 pályafutása első öt éve során számos szakmai elismerésben is részesült. Ezek közül is külön említést érdemel a Belgiumban elnyert „Év családi autója” cím, vagy a nagy-britanniai Auto Express szavazásán megkaparintott „Legjobb városi egyterű” díj. A Hyundai egyéb modelljeihez hasonlóan  az új ix20 is megkapta a Hyundai egyedülálló, kizárólag Európában érvényes, ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garanciális csomagját. Az új ix20 gyártása 2015 májusában veszi kezdetét a Hyundai nošovicei üzemében, a Cseh Köztársaságban.

Motorválaszték

Üzem-anyag
Motor
Teljesítmény (LE)
Forgatónyonmaték (Nm)
Sebességváltó
Benzin
Gamma 1.4
90 @ 6000/perc
137 @ 5000/perc
5 fokozatú kézi
Gamma 1.6
125 @ 6300/perc
156 @ 4200/perc
6 fokozatú kézi
6 fokozatú automata
Gázolaj
U-II 1.4
77 @ 4000/perc
240 @ 1500~2000/perc
6 fokozatú kézi
90 @ 4000/perc
240 @ 1500~2500/perc
U-II 1.6
115 @ 4000/perc
260 @ 1500~2750/perc
6 fokozatú kézi
128 @ 4000/perc
260 @ 1500~3000/perc

Műszaki adatok

Erőforrások

Benzin

1,4 liter 90 LE
Típus
‘Gamma’ DOHC, soros négyhengeres,  CVVT változó szelepvezérlés
Lökettérfogat
1396 cm3
Furat x löket
77 mm x 74,99 mm
Sűrítési viszony
10,5:1
Teljesítmény
90 LE (66 kW) @ 6000/perc
Forgatónyomaték
137 Nm @ 5000/perc

1,6 liter 125 LE
Típus
‘Gamma’ DOHC, soros négyhengeres,  CVVT változó szelepvezérlés
Lökettérfogat
1591 cm3
Furat x löket
77 mm x 85,44 mm
Sűrítési viszony
10,5:1
Teljesítmény
125 LE (92 kW) @ 6300/perc
Forgatónyomaték
156 Nm @ 4200/perc


Dízel

1,4 liter 77 LE
Típus
‘U-II’, DOHC, soros négyhengeres, 16 szelepes, változó geometriájú turbó
Lökettérfogat
1396 cm3
Furat x löket
75 mm x 79 mm
Sűrítési viszony
16:1
Teljesítmény
77 LE (57 kW) @ 4000/perc
Forgatónyomaték
240 Nm @ 1500~2000/perc

1,4 liter 90 LE
Típus
‘U-II’, DOHC, soros négyhengeres, 16 szelepes, változó geometriájú turbó
Lökettérfogat
1396 cm3
Furat x löket
75 mm x 79 mm
Sűrítési viszony
16:1
Teljesítmény
90 LE (66 kW) @ 4000/perc
Forgatónyomaték
240 Nm @ 1500~2500/perc

1,6 liter 115 LE
Típus
‘U-II’, DOHC, soros négyhengeres, 16 szelepes
Lökettérfogat
1582 cm3
Furat x löket
77,2 mm x 84,5 mm
Sűrítési viszony
16:1
Teljesítmény
115 LE (81 kW) @ 4000/perc
Forgatónyomaték
260 Nm @ 1500~2750/perc

1,6 liter 128 LE
Típus
‘U-II’, DOHC, soros négyhengeres, 16 szelepes
Lökettérfogat
1582 cm3
Furat x löket
77,2 mm x 84,5 mm
Sűrítési viszony
16:1
Teljesítmény
128 LE (94 kW) @ 4000/perc
Forgatónyomaték
260 Nm @ 1500~3000/perc

Sebességváltók
Dízel
1,4 liter (77 / 90)
1,6 liter (110 / 128)
Kézi kapcsolású
6
6
Automata
-
-
Benzines
1,4 liter (90)
1,6 liter (125)
Kézi kapcsolású
5
6
Automata
-
6


Sebességváltó áttételek


Dízel
Benzines
1,4 MT
(77 / 90)
1,6 MT
(110 / 128)
1,4 MT
(90)
1,6 MT
(125)
1,6 AT
(125)
1.
3,769
3,636
3,769
3,615
4,400
2.
2,040
1,962
2,045
1,955
2,726
3.
1,294
1,189
1,370
1,370
1,834
4.
0,905
0,844
1,036
1,036
1,392
5.
0,702
0,660
0,839
0,893
1,000
6.
0,596
0,569
-
0,744
0,774
Hátramenet
3,583
3,583
3,545
3,700
3,440
Végáttétel
3,941
3,941
4,267
4,267
3,612


Felfüggesztés és csillapítás

Elöl
Teljesen független, segédvázkeretre szerelt MacPherson rugóstag, csavarrugókkal, gáztöltésű lengéscsillapítókkal, kanyarstabilizátorral 
Hátul
Csatolt hosszlengőkaros felfüggesztés, kiváló úttartás és kiemelkedő merevség


Kormánymű

Típusa
Elektromos szervokormány, fogasléces kormánymű
Fordulókör sugara
5,21
Kormánykerék körülfordulások száma ütközéstől ütközéig
2,77


Fékberendezés

Elöl
tárcsafék, 280 mm átmérőjű hűtött féktárcsával
Hátul
tárcsafék, 258 mm átmérőjű tömör tárcsa
Rögzítőfék
elektromos


Keréktárcsák és gumiabroncsok

Keréktárcsák
Gumiabroncsok
15 colos, acél
195/65 R15
16 colos, könnyűfém
205/55 R16
17 colos, könnyűfém
205/50 R17


Méretek (mm)
Külső
Teljes hosszúság
4115
Teljes szélesség
1765 (külső tükrök nélkül)
Teljes magasság
1600
Tengelytáv
2615
Első túlnyúlás
820
Hátsó túlnyúlás
680

Belső

Elöl
Hátul
Fejtér
1020
980
Lábtér
1080
901
Válltér
1396
1370
Csípőtér
1360
1326


Térfogatok (minden modell, liter)
Üzemanyagtartály
50
Csomagtér
(VDA 211/2014)
440 (ötszemélyes)
1486 (kétszemélyes)


Menetkész tömegek (kg)
Dízel
1,4 liter (77 / 90)
1,6 liter (110 / 128)
Manuális sebességváltó
1270 - 1371
1281 -1380
Benzin
1,4 liter (90)
1,6 liter (125)
Manuális sebességváltó
1178 - 1268
1180 - 1280
Automata sebességváltó
-
1222 - 1335

Menetteljesítmények
Dízel
Motor
1,4 liter
1,6 liter
Sebességváltó
77 LE MT
90 LE MT
110 LE MT
128 LE MT
Végsebesség (km/óra)
160
167
183
186
Gyorsulás
0-100 km/óra (mp)
15,2
14,2
11,4
11,1


Benzin
Motor
1,4 liter
1,6 liter
Sebességváltó
90 LE MT
125 LE MT
125 LE AT
Végsebesség (km/óra)
168
185
180
Gyorsulás
0-100 km/óra (mp)
12,8
10,8
11,5

Forrás: Hyundai Holding Hungary

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei