Koreában is bemutatkozott a turbómotoros Hyundai Sonata


A Hyundai Motor Dél-Koreában nemrég bemutatta a Sonata modelljének legújabb változatát, amely feljavított gazdaságossága mellett új megjelenésével válhat vonzóvá a fiatalabb vásárlók számára.   

Csaknem egy éve már annak, hogy Amerikában, a New Yorki Autószalonon is bemutatkozott a Hyundai Sonata legújabb generációja. A bemutató során a közönség megismerhette a Sonata turbóváltozatát is, amelynek megjelenését is jelentősen módosították a modell elkülönítése érdekében. Az autót eddig csak az Egyesült Államokban lehetett megvásárolni.    


A Hyundai most ezt az autót hazai piacán is bemutatta. A márka középkategóriás zászlóshajójának új változata saját fejlesztésű „Theta-i” 2,0 literes turbófeltöltős benzinmotorja maximálisan 245 lóerőt teljesít, forgatónyomatéka pedig eléri a 345 Nm-t. A legújabb Sonata teljesítménye mellett gazdaságosabbá vált, 9,3 liter/100 km-es vegyes fogyasztása 5 százalékkal jobb, mint a korábbi, YF generációs Sonata Turbo hasonló értéke.   
 

Az autó nappali menetfényeit továbbfejlesztették, amelyek immár LED-ekből állnak, míg a kínálatban megjelent új 18 colos felnik jól megkülönböztetővé teszik az új változat sportos megjelenését.   


Az új modell a meglévőkön felül mostantól a különleges „Főnix narancs” színárnyalatban is megrendelhető, ahol a külsőhöz illő narancsszínű cérnával varrott üléshuzatok és bőr kormánykerék ad kifinomult hangulatot. 


„Az új Sonata Turbo azért született, hogy megszólítsuk azokat a fiatalokat, akik az élvezetes vezethetőség mellett stílust keresnek, így a leendő ügyfeleink bővülő csoportjával hozzájárulnak majd a Sonata sikeréhez” – mondta a Hyundai egyik képviselője.   


Az autógyártó szerint éves szinten mintegy 4 200 darab Sonata Turbo értékesítését tervezik a hazai piacon. Az autó kétféle felszereltségi szinttel kapható: a Smart alapváltozat 26,95 millió wonba (kb. 6,6 mFt) kerül, míg az Exclusive felszereltségért 32,1 millió wont (kb. 7,8 mFt) kérnek Koreában.  


Forrás: koreaherald.com 

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei