Máris újratervezik a Hyundai Sonatát


A Hyundai azt tervezi, átdolgozza tavaly bevezetett Sonata modelljét, miután az kevesebb vásárlót vonz, mint amennyire számítottak.

Nincs egy éve annak, hogy a Hyundai lerántotta a leplet a vadonatúj, hetedik generációs Sonatáról, az amerikai piacra pedig csak nagyjából fél éve érkezett meg az autó. az elődnél jóval visszafogottabb formavilág azonban sokak számára csalódást jelentett, ezért a Hyundai amerikai részlege azt fontolgatja, kissé átdogozzák a Sonata formavilágát.

„Ez egy nagyon szép autó, (de) nem olyan jellegzetes, mint az, amelyet leváltott” – mondta Dave Zuchowski, a Hyundai Motor America elnöke. A nyáron bemutatott mostani Sonata sokkal nyugodtabb vonalvezetésű, mint a 2010 és 2014 között forgalmazott korábbi generáció, amely a mutatós Folyékony Szobrászat formatervét viselte magán és amelyből a márka amerikai története során először adtak el 200 ezernél többet egy évben.    


A tavaly április bemutatón Zuchowski azt hangsúlyozta, hogy a Hyundainak ma már nem szükséges kiemelkedőt alkotnia formai értelemben, mivel úgy gondolták, a márka már bizonyított a középkategóriás limuzinok között, így a vásárlók gondolatai között van a gyártó, ahogyan a Toyota Camry és a Honda Accord is. A Camry és az Accord a két legnépszerűbb középkategóriás autó az Egyesült Államokban, mégsem a mutatós formatervük miatt ismertek, habár a Toyota a mostani Camry frissítéssel szakítani igyekszik ezzel a gondolattal.

A Hyundai azonban hamarosan felfedezte, hogy a kiemelkedő forma hiányában sokkal többet kell ösztönözni a vásárlókat, hogy megvásárolják a Sonatákat, amelyek lassan a kereskedők nyakán maradnak. Tavaly összesen 216 936 darab Sonata került eladásra Amerikában, amely csupán 6,5 százalékkal haladta meg a 2013-as eredményeket, ez pedig csalódást okozott a Hyundainak.  


„Ha az árakat összehasonlítjuk, akkor nagyon hasonlóak vagyunk, emiatt pedig mindig nehéz dolgunk van a jól bevált és jobban pozicionált modellekkel szemben” – mondja Zuchowski, aki hozzátette, az új Sonatát a márkahű vásárlók körében könnyebb eladni, de a Hyundai nem képes az új vásárlókat annyira meghódítani, mint azt a régi modell tette. „Elmondtam az anyavállalatunknak is, hogy a régi modellben az emberek követtek, letekerték az ablakot és megkérdeztek, hol vehetek én is ilyet. Ezt az új Sonatában ülve nem tapasztalom” – meséli Zuchowski. „Az ingyen reklám volt, érti? Az emberek azért keresték a márkát, mert különbözőek vagyunk. Ez most nincs így.”

Az átdolgozott Sonata várhatóan azonban csak a félidős modellfrissítéssel érkezhet meg, vagyis a WardsAuto termék életciklus-modellje szerint legkorábban 2016-ban jelenhet meg, teljesen új Sonata pedig 2021 előtt nem várható. „Addig nehéz bármit mást tenni, mint a félidős frissítésnél a meglévő eszközökkel dolgozni” – mondta Zuchowksi „A Hyundai pontosan tudja, mit akar és most ezzel vagyunk elfoglalva.”

Szerinte az új modell formatervének visszafogottsága fontos lecke a termékfejlesztés számára. „A legfontosabb megérteni, hogy mindig tartsuk meg a stílusunkat. Nem engedhetjük közelebb a tömeget.”

Forrás: wardsauto.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei