Nyolcfokozatú váltón dolgoznak a Hyundainál


A Hyundai nemrég betekintést engedett fejlesztéseibe és megmutatták, hogyan törnek az élre a sebességváltók új generációjának megteremtésével.

A Hyundai csoport Namyang fejlesztőközpontjának egyik laboratóriumában egy erőforrás áll, amelyekből tucatnyi kábel és cső fut a fejlesztők számítógépeihez. Miután kihúzták a motorból az összes csövet, a Hyundai mérnökei megkezdik a tesztelést és gondosan nyomon követik annak működését. A motort ugyan nem szerelték bele egy autóba, de úgy hangzott mintha mégis ott működne.   

„Anélkül tudunk 15 különböző vezetési körülményt szimulálni, hogy a motort beépítenénk egy létező autóba” – mondja Sung-baek Joo, a dízelmotorok fejlesztéséért felelős igazgató. „Ellenőrizzük a motorba jutó levegő mennyiségét és számos tesztet futtatunk le azért, hogy lemérjük a teljesítményt. A számítógépek a tesztek közben keletkező összes adatot valós időben raktározzák el.”

Joo elmondta, Namyangban nagyjából 200 hasonló labor működik, amelyek minden nap hasonló teszteket végeznek és ezekbe egyenként körülbelül 1 milliárd won (kb. 245 millió Ft) értékű csúcsminőségű tesztfelszerelés került beépítésre. A Namyangban dolgozó mérnökök saját erőforrásaik mellett a konkurens autógyártók termékeit is itt tesztelik.  


„Nagyjából 20 ezer autóalkatrészt tesztelünk itt abból a célból, hogyan működhetnének együtt az üzemanyag-fogyasztás javítása érdekében még abban az esetben is, ha ennek mértéke csak 0,01 százalék” – teszi hozzá Joo. „Ez egy fárasztó munka.”  

A hatékonyság fejlesztése elsődleges kérdéssé vált az autóiparban, mivel az javítja a fogyasztást és a teljesítményt is. A világ kormányzatai egyre több olyan intézkedést vezetnek be, amelyek az üzemanyag-hatékonysághoz és az instabil olajárakhoz kapcsolódnak. Ez alól a Hyundai csoport sem kivétel.

A Namyang fejlesztőközpontban éppen egy sebességváltó teljesítménytesztje zajlik. A kutatók azon dolgoznak, hogy a motor által nyújtott teljesítményt akkor is megőrizzék, ha a sofőr sebességfokozatot vált. A Hyundai szerint egy váltó tesztelése általában 45 napot vesz igénybe.  

„Egy 300 ezer kilométeres szimulált tesztet végzünk el 45 nap alatt, ahol ellenőrizzük a váltó teljesítményét és tartósságát” – mondja Ki-bin Lim, a sebességváltó-fejlesztő részleg szóvivője.  


Egy ilyen váltó teszteléséhez elhasznált üzemanyag költsége átlagosan 20 millió won (kb. 5 mFt). A Hyundai Motor Group ilyen jellegű tesztekre évente 100 milliárd wont (kb. 25 mrd Ft) költ. Ha pedig végeztek az erőforrások és sebességváltók tesztelésével, a mérnökök kb. 300 tesztmotort építenek, amelyek darabonkénti költsége eléri az 50 millió wont (kb. 12,5 mFt), vagyis összesen 15 milliárd won (3,75 mrd Ft) értékű erőforrás készül a motorfejlesztés kezdeti szakaszában. Ha pedig a tesztmotorok utolsó darabja is elkészült, a következő lépésben különböző körülmények között tesztelik azokat.

A Hyundai csoport fejlesztői elárulták, jelenleg éppen egy elsőkerék-meghajtású, nyolcfokozatú automata váltóművön dolgoznak, amely várhatóan a jövő év végére készül majd el. A több fokozatú egység gazdaságosabb üzemet eredményez, mivel kevesebb energia vész el gyorsítás közben. A vállalat szerint ezen túlmenően az új mechanizmus jobb vezetési kényelmet is biztosít.  

„Jelenleg egy elsőkerék-meghajtású, nyolcfokozatú váltó fejlesztésére koncentrálunk” – mondja a Namyang központ egyik fejlesztője. „Ha befejeztük, ezt a váltót a prémium limuzinjaink kapják majd meg.”


Ha a vállalat sikeresen kifejleszti ezt az elsőkerék-meghajtású nyolcfokozatú automatát, a Hyundai azon kevés vállalat közé kerül, amely ilyennel rendelkezik. Különösen az elsőkerék-meghajtás miatt a globális autógyártók általában hat- vagy hétfokozatú váltókat használnak. A Lexus az egyike azon kevés márkának, amely néhány modelljénél bevezette a nyolc sebességfokozatot.  „Ha elkészülünk a nyolcfokozatú rendszerrel, a Hyundai Motor Group a sebességváltók terén a legerősebb versenytárssá válik majd” – mondja a Hyundai Motor Group szóvivője.

„A gazdaságosság javítása érdekében ezen új erőforrásoknak és sebességváltóknak az autó más részegységeivel összhangban kell dolgozniuk” – mondja Je-rok Jeon, a Namyang központ másik kutatója. „Nagyon kemény munka, amit mi itt végzünk, ezt pedig úgy szoktunk nevezni, mint ’Isten hatásköre’”  

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei