Németországban debütálhat a Hyundai új versenyautója


Spanyol lapértesülések szerint a Hyundai az idei Német-ralin mutathatja be a vadonatúj i20 Coupe modellre épülő i20 WRC versenyautóját.

Sajátos időrend szerint dolgoznak a Hyundai Motorsport mérnökei. Eredetileg a hónap elején lezajlott Mexikó-ralin mutatkozott volna be az i20 WRC vadonatúj, kormány melletti váltófülekkel is rendelkező erőátviteli rendszere, ám ezt végül az Argentin-ralira halasztották. Helyette új befecskendező rendszernek örülhettek a pilóták, amely azonban nem sokat lendített előre a csapat eredményein.


A meglévő versenyautó folyamatos fejlesztése mellett a Hyundai alzenaui bázisán párhuzamosan a vadonatúj generációs i20 modellre épülő i20 WRC is fejlesztés alatt áll. A spanyol AS magazin szerint ez az új modell várhatóan a Német-ralin debütálhat, amelyet idén is augusztus végén, 20. és 23. között rendeznek meg.  


A Hyundai mérnökeinek nem lehet könnyű dolguk, hiszen meg kell találniuk az egyensúlyt a két modell fejlesztésében. Egyrészt fejlesztik az új i20 WRC-t, másrészt továbbfejlesztik a jelenlegi változatot is azért, hogy a most zajló versenyszezonban is fel tudják venni a versenyt a konkurensekkel.


A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az új WRC modell teljesen eltérő alapokon áll, mint a most futó verzió, így utóbbiból csak nagyon kevés alkatrészt és karosszériaelemet lehet módosítások nélkül átemelni az új generációba. A hírek szerint az új autó csaknem háromnegyed részét a semmiből építik meg, amely nyilván a Hyundai Motorsport mérnökcsapatának rengeteg munkaóráját emészti fel.    


Mindezek ellenére Alzenauban folyamatosan dolgoznak és habár az elmúlt évben már megmutattak egy álcázott ötajtós tesztpéldányt, még mindig nem lehet tudni, vajon a végleges modell hogyan néz majd ki. mivel a mostani a háromajtósra épül, ezért általánosan elfogadott tényként kezelik, hogy az új verzió is a Coupéra épül, de a vállalaton belül még senki sem erősítette meg ezt.  


Az új modell németországi időzítése több szempontból is tökéletes volna. A Német-rali a szezon első valódi aszfaltos versenye, ráadásul tavaly a jelenlegi i20 WRC versenyautók kettős győzelmet arattak. A Hyundai motorsport részlege Alzenauban van, vagyis ez a rali hazai verseny a koreaiak számára, legalábbis a sporttevékenység esetében mindenképpen.  

Forrás: motoryracing.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei