Kínai fejlesztőkkel dolgoznak a Hyundai új fedélzeti rendszerein


A Hyundai Motor bejelentette, hogy a kínai autóiban elérhető internet-csatlakozási és multimédiás szolgáltatások fejlesztése érdekében a jövőben a kínai Baidu céggel is együttműködik.

Az okostelefonok és más viselhető eszközök népszerűségét kihasználva a globális autóipar fokozottan az okostelefonokat integráló, vagy anélkül is az internethez kapcsolódni képes fedélzeti elektronikára összpontosít. A Baidu nemrég mutatta be Pekingben a „CarLife” névre keresztelt multimédiás platformját, a Hyundai szóvivője szerint a vállalat arra készül, hogy a kínai piacra szánt Sonata modell áprilisban, a Sanghaji Autószalon esedékes bemutatójakor már ez a szoftver fut az autóban, helyet biztosítva a szoftverfejlesztő cégnek a márka standján.  


A Baidu szoftverről egyelőre nincsenek részletes adatok, ám céljuk szerint a rendszer felveszi a versenyt az Apple CarPlay és a Google Android Auto rendszereivel is. „A kínai kormányzat még nem jelentette be, hogy engedélyezik az Apple CarPlay vagy a Google Android Auto használatát” – írja a koreai vállalat közleményében. „Éppen ezért a Hyundai Motor aláírt egy szándéknyilatkozatot a helyi Baidu vállalattal annak érdekében, hogy a kínai piacra szánt modelljeikben is elősegítsék az új multimédiás rendszerek megjelenését.”


A Hyundai csoport globális termelésének egyre nagyobb hányadát értékesíti Kínában, az eladások aránya tavaly a korábbinál egy százalékponttal 23 százalékra emelkedett. A közlemény szerint a Hyundai mellett a General Motors és a Volkswagen is a Baidu szoftverét használja majd jövőben a kínai piacon értékesített autóiban.

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei