A Hyundai új hibridje visszatért a Halál Völgyébe


Végleges karosszériájában tesztelik Amerikában a Hyundai készülő hibridjét, amelyet kívül-belül sikerült feltérképezni.

Szinte pontosan egy évvel ezelőtt négy átalakított i30/ElantraGT karosszériájában kezdték meg a Hyundai mérnökei a nemsokára bevezetésre kerülő hibridrendszerük tesztelését az amerikai Halál Völgyében, most pedig már végleges formájukban tértek vissza ugyanoda, hogy elvégezzék az autó hőtűrő-képességének próbáját.


A korábbi kémfotók alapján az autó formája már nem lehet újdonság, a Hyundai új hibridje sziluettjével erősen emlékeztet majd a nemsokára leváltásra érett Toyota Priusra. Bár a mostani tesztpéldány is erős álcázást visel, a Sonata hibridhez hasonló, légellenállást csökkentő felnik és egyéb stílusjegyek alapján egyértelműen koreaiként lehet azonosítani az autót.  


A felvételeken látható autót közelebbről megnézve feltűnik, hogy a vezetőoldali ajtó előtt mintha egy jól elrejtett fedél is helyet kapott volna, amely arra enged következtetni, hogy a tesztelt változat egy konnektorról is tölthető hibridverzió lesz. ugyanezen az oldalon hátrébb, a hátsó ajtó mögött pedig egy másik, szintén rejtett nyílás szolgál a hagyományos üzemanyag betöltésére.   


A fotósnak most első alkalommal sikerült olyan belső felvételeket is készítenie, amelyen minden takaróelem nélkül látható az autó teljes műszerfala is. A műszeregység bal oldalán tisztán látszik a hibridekre oly jellemző speciális energiamutató, előtte egy szokatlanul sportosra formázott, vágott aljú sportkormányt találni, míg a középkonzol tetején még hiányzik a központi kijelző, amely a szériaváltozatokban a hibridrendszer folyamatairól informálja a vezetőt.


Hátul inkább csak két személynek kényelmes üléspad található, akik felett az erősen lejtő tetővonal nyilván korlátozott fejteret eredményez, a csomagtér pedig képes elnyelni a tesztelők két nagyméretű bőröndjét is.   


Még mindig keveset lehet tudni az új hibrid hajtásláncáról, de korábban már a vállalat egyik képviselője arról beszélt, a fejlesztés alatt álló hibridet egy 1,6 literes, négyhengeres benzines motor mozgatja majd, amelyhez egy elektromos motor is csatlakozik majd. Az új autóhoz viszont nem azt a kifejezetten hibridekhez fejlesztett hatfokozatú erőátviteli rendszert használják majd, amelyet korábban már bemutattak, hanem a Hyundai saját fejlesztésű hétfokozatú, duplakuplungos automata váltóját kapcsolják majd.


A Hyundai ú hibridjét valószínűleg jövőre mutatják be, a forgalmazás pedig 2016 második felében veheti kezdetét. Igyekezniük kell, hiszen a nagy rivális Toyota még idén bemutatja az immár negyedik generációs Prius hibridjét, amely minden bizonnyal ismét magasra emeli a mércét a riválisok, köztük immár a Hyundai előtt is.

A további friss kémfotó a Dönci Hyundai Blogja facebook oldalán található. 

Forrás: worldcarfans.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei