Új Hyundai Equus flotta az amerikai forróságban


A Hyundai mérnökei a csoporthoz tartozó márkák luxusmodelljeit tesztelték az amerikai Halál Völgye közelében.

A Hyundai amerikai fejlesztői a Kia K900 mellett a Hyundai vadonatúj Equus luxuslimuzinját fogták vallatóra az amerikai hőségben. Míg a Kia luxusautója csupán félidős modellfrissítéséhez közeledve a szokásos új karosszériaelemeket (első-hátsó lökhárító) kap, addig az új Equus egy teljesen új generációt fog képviselni.


A 2015-ös Genesis alapjait felhasználva az új luxusmodell most egy kicsit többet mutatott meg formavilágából, mint eddig. A karosszéria kidolgozása alapján németes hatást kelt, amely nem véletlen, a német Peter Schreyer által megrajzolt vonalvezetés egyértelműen a német luxusmárkák, a BMW, Mercedes-Benz és az Audi modelljeit célozza meg. 


Az autó első kialakítása lámpáival és hangsúlyos hűtőmaszkjával egyértelműen Audis benyomást kelt, amelyben viszont nyilvánvalóan a takaróelemek is közrejátszanak. A végleges változatban valószínűleg krómozott hűtőmaszk kap helyet, amelyben a Genesishez hasonlóan radarok és érzékelők szolgálják majd az autó és az utasok biztonságát.


Oldalról az autó méretei, arányai tekintélyt parancsolóak, a hosszú motorházat hatalmas tengelytávú utastér követi, amelynek jellegzetessége a szokatlanul nagyméretű hátsó ajtók, amelyek alsó szegélye vízszintesen húzódik. Hátul a dinamikus, felfelé ívelő hátsó lámpatestek inkább a másik német rivális, a Mercedes stílusát juttathatják eszünkbe. 


Az Equus új generációja a vállalat BH padlólemezének módosított változatát kapta meg, amelyben nagyszilárdságú acél és alumínium nagyarányú felhasználásával igyekeznek csökkenteni a luxusautó súlyát, miközben a hírek szerint akár összkerékhajtású változat is készül az autóból.  


Az új Equus valószínűleg a mostani változat továbbfejlesztett V8-as, 5,0 literes benzinesével debütál majd, de a pletykák szerint később, talán a 2019-es modellfrissítés környékén megkaphatja a készülő 3,3 literes, V6-os ikerturbós motort is. Bemutatásakor nyolcfokozatú automata váltóművét később szintén fejlesztik és elképzelhető, hogy az új motorral egy tízfokozatú automata is megjelenhet.   


Állítólag az új Hyundai Equus sorozatgyártása még idén decemberben, vagy legkésőbb jövő év elején megkezdődhet Dél-Koreában. A Hyundai már korábban bejelentette, hogy egy vadonatúj modellt kíván bemutatni az idén augusztusban megrendezésre kerülő Pebble Beach Concours d’Elegance kiállításon, amelynek előkelőségéhez éppen egy ilyen luxusautó illene.

Forrás: autoguide.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei