Rekorderedményt ért el a Hyundai Európában


(Sajtóközlemény) A Hyundai Motor rekorderedménnyel zárta 2015 első félévét Európában, ahol a forgalomba helyezett járművek száma a január-júniusi időszakban elérte a 237.221 darabot – ez új rekord a márka történetében. 

A Hyundai Motor eladásainak bővülése az új modellek bevezetésének köszönhető, köztük az új generációs i20, valamint az új i30 és új i40 modellekkel. További jelentős keresletnövekedés várható a vadonatúj Tucson bevezetésével, ami a következő hónapokban érkezik meg az európai piacra. A rekord értékesítési eredmény 8,1 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában elért 219.373 darabot, és magasabb a korábban elért legjobb első félévi értékesítésnél is (a 2012-es évben).

Tovább erősítve Product Momentum kezdeményezését, a vállalat a 2015-ös év során lecseréli, illetve felfrissíti európai modellkínálatának 80 százalékát. Az érkező új modellek között az új generációs i20 modellcsaládban immár egy kupé is szerepel, míg az új i30 modellcsalád első alkalommal egészül ki egy turbófeltöltős változattal. Az új i40 szedán és kombi iránt szintén fokozott érdeklődés tapasztalható az európai vásárlók körében. 


Ennek az átfogó modellváltási stratégiának megfelelően nemsokára az i10 lesz a Hyundai modellkínálat legidősebb tagja, dacára annak, hogy az autó csak 2014 elején jelent meg a piacon. A várhatóan további értékesítés növekedést és a márka vásárlói megítélésének további javulását eredményező, vadonatúj Tucson a C-SUV szabadidő szegmensben jelenik majd meg, ahol a vállalat tavaly a legjobb eredményt érte el.

Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója megjegyezte: „Szem előtt tartva az európai vásárlók sajátos igényeit, elkötelezetten törekszünk arra, hogy autóink minden szempontból megfeleljenek az itteni elvárásoknak. Ez a megközelítés segít abban, hogy növeljük értékesítéseinket ezen a piacon, ahol igen erős a verseny. Vélhetően mi rendelkezünk a legfrissebb modellkínálattal, ami nemsokára még a vadonatúj Tucsonnal is kiegészül; mindez hozzájárul majd a márka megítélésének tovább javításához, és újabb vásárlókat szerez a Hyundai számára.” A Hyundai Motor az új autók európai piacán 3,2 százalékos részesedést szerzett 2015 első felében, ami megfelel a tavalyi év azonos időszakában elért piaci részesedésének. 


Annak érdekében, hogy megfeleljenek az európai vásárlói igényeknek, a régióban értékesített Hyundai modellek több mint 90 százalékát Európában tervezik, fejlesztik és tesztelik. Emellett az Európában eladott Hyundai modellek 90 százaléka a márka cseh, illetve törökországi gyártóüzemében készül.

Forrás. Hyundai Hungary

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei