Erősíti kínai együttműködését a Hyundai


A Hyundai elnöke, Mong-koo Chung nemrég vendégül látta Zhang Dejiangot, a Kínai Népi Gyűlés Bizottságának elnökét, akivel az együttműködésük bővítéséről tárgyaltak.  

Zhang egy negyven tagból álló kínai delegációval látogatott el a Hyundai Motor központjába, ahol eszmét cseréltek a Hyundai kínai üzleti tevékenységeiről. „Alkatrészgyártó leányvállalataival együtt a Hyundai Motor Group Kína harmadik legnagyobb autógyártójává nőtte ki magát. Mivel a vállalat Korea-Kína gazdasági együttműködését szimbolizálja, a Hyundai hozzá kíván járulni a két ország gazdaságának és autóiparának fejlesztéséhez” – mondta Chung elnök. „A Kínában épülő új gyárainkkal és a környezetbarát modellek következő generációjának fejlesztésével számításaink szerint aktívan támogathatjuk a kínai kormányzat politikáját és segítjük mindkét ország gazdaságának fellendülését” – tette hozzá.    


Nyilatkozatában Zhang elmondta, a Hyundai kínai jelenléte hatalmas. „Úgy tűnik, Peking utcáin szinte csak Hyundai taxik futnak. A Hyundai autói hatalma sikert értek el Kínában.” Kína egyik legnagyobb befolyással rendelkező jogalkotóját rendkívül érdekelték a Hyundai fejlesztési folyamatai és a környezetbarát járműtechnológiái.

A delegáció megnézte a vállalat központjában kiállított környezetbarát szériatermékeit, köztük a Kia K7 hibridet és a Soul elektromos változatát is és egy előadást is meghallgattak a Tucson üzemanyagcellás technológiájáról. Ezen túlmenően körbenézték a Tucson új változatát is, amelyet még idén Kínában is bemutatnak.


A Hyundai csoport jelenleg hét gyárral rendelkezik Kínában, ezen belül Pekingben, Jangcsengben és Szecsuánban, amelyek összes kibocsátása jelenleg évi 1,95 millió autó. a Hyundaihoz tartozó 409 alkatrészgyártó leányvállalata a vállalattal szoros együttműködésben szintén tovább növekszik.    

A Hyundai két újonnan épülő gyárával együtt 2018-ra 2,7 millióra kívánja növelni a vállalat évi autó kibocsátását Kínában, ahol tavaly 23 millió autó kelt el és így a világ autógyártásának negyedét képviseli. 

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei