Kalinyingrádban is készül az új Hyundai i40


A Hyundai Motor szerződött partnereként az orosz Avtotor kalinyingrádi üzemében megkezdődött a megújult i40 modell összeszerelése.

A General Motors visszavonulásával sem állt le az élet az Avtotor kalinyingrádi összeszerelő üzemében, ahol a Chevrolet termékei mellett a Hyundai csoport egyes modelljei is készülnek. A koreai partner továbbra is bízik az orosz gazdaság fellendülésében, amelynek legújabb jele, hogy a cég összeszerelő üzemében új modellt vezettek be.   


Az Avtotor cég közleménye szerint ugyanis megkezdődött a Hyundai i40 2015-ös változatának sorozatgyártása, amely a 2013 óta ugyanitt készülő elődöt váltja le. Az itt gyártott autó semmiben sem tér el a Hyundai koreai Ulsanban gyártott modelljétől, így megkapta mindazokat a fejlesztéseket, amelyek korábban már bemutatkoztak a világpiacon is kapható ráncfelvarrott modellben. A leendő vásárlók többféle felszereltségi szint közül választhatnak, mindössze a motorválasztékban kell kompromisszumot kötniük, hiszen az itt készülő i40-esek kizárólag az új, 141 lóerős 1,7 literes CRDi motorral rendelhetőek.



A vállalat szóvivője, Szergej Lugovoj elmondta, a vállalat 2013. márciusa és 2015 júniusa között összesen 16 500 i40 modellt gyártott, amely mellett 1 500 darab Equus is készült az üzemben. A személyautók mellett a Hyundai HD teherautóinak néhány típusa is készülnek itt, amelyek lokalizációs aránya legalább 30 százalékos.  


A kalinyingrádi székhelyű, 1994-ben Avtotor vállalatnál Oroszországban először 1997-től készülnek külföldi márkák termékei. Az elmúlt csaknem 20 évben az itt gyártott 30 márka különböző típusaiból több mint 1,4 millió darab készült itt, a Hyundai mellett Kia Venga, BMW X3 is. A legalább évi 250 ezer darabosra méretezett üzemben az elmúlt időszakig Opel és Chevrolet modellek is készültek, ám az amerikai General Motors kivonulása miatt a termelés abbamaradt, emiatt pedig 450 embertől voltak kénytelenek megválni.   

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei