400 milliós befektetés a török üzemben

A török gazdasági miniszter és egy török üzletemberekből álló küldöttség utazott a héten Dél-Koreába, hogy megvitassák a Hyundai autógyár 400 millió dolláros befektetésének részleteit.


Törökország kormánypártja hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy országába minél több tőkebefektetés érkezzen, ezért nagyon fontos számára a Hyundai, a világ ötödik legnagyobb autógyártójának lehetséges befektetése is. Már egy ideje folynak a tárgyalások a török kormány és a Hyundai között, amelynek értelmében a törökországi Izmitben található gyártóbázis kapacitását a jelenlegi 100 ezer darabról 250 ezerre emelnék és ezzel együtt 2000 új munkahely jönne létre. Az autógyár képviselői azonban úgy nyilatkoztak, hogy csak abban az esetben folytatódhatnak a tárgyalások, amennyiben Törökország egy szabadkereskedelmi egyezmény keretein belül 10 % társasági adókedvezményt ajánl fel részükre. A török gazdasági miniszter szerint ezen egyezmény kereteit még ebben az évben véglegesítik. Várhatóan a mostani látogatás alkalmával már konkrét eredmények születhetnek ebben az ügyben.


Amennyiben eredményesek lesznek a tárgyalások, a Hyundai 2013-tól megkezdi a termelés bővítését az Izmitben található gyáregységében. 2015-re az izmiti gyár termelése megduplázódhat és elérheti a 200 ezres kapacitást is. Várhatóan ebben a gyárban kis, illetve középkategóriás gépkocsik előállítása folyik majd.


A török üzem létesítését még 1995-ben határozta el a Hyundai. Izmitben a Hyundai Assan összeszerelő üzemben 1997 óta folyik a termelés, és eddig 600 ezer gépkocsi gördült le  futószalagokról. Többek között itt gyártják az európai piacra szánt i20 modellt, az Accent, illetve a Matrix egyterűt is. A Hyundai eddigi törökországi befektetése eléri a 400 millió dollárt.

Az eredeti cikk megtekinthető itt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei