A közeljövő új Hyundai modelljei - Grandeur

A Hyundai dinamikus fejlődésének egyik sarokköve a folyamatos kutatás-fejlesztés, melynek eredményeképpen egyre újabb modellek jelennek meg, amelyek mind formatervükben, mind felszereltségükben képesek komoly konkurenciát jelenteni a versenytársaknak.

Ez a kutatás-fejlesztési tevékenység nem áll meg, az elkövetkezendő években sorra jelennek meg ígéretes modellek, melyek a Hyundai márka hosszútávon fenntartható sikerességének részét képezik. Ezekből gyűjtöttem össze egy csokorra valót:

Grandeur:

A Grandeur típus nemrég még Magyarországon is kapható volt, igaz, nem lett felkapott típus köszönhetően a márka akkori presztizsének, illetve ahhoz mérten csillagászati, 8 számjegyű vételárának. Várható, hogy az új nemzedéket is bevezetik a világ számos pontján, talán Európában is. Tömegmodell ebből sem lehet, azonban - a Genesis Coupéhoz hasonlóan - márkaimázs emeléshez tökéletes lenne - akár i50 néven.


Dél-Korea első számú luxusautójának számít 1986, az első nemzedék bemutatása óta az Azera, melyet a világ többi részén Grandeur néven forgalmaztak. 25 év alatt több mint 1,25 millió darab talált belőle gazdára, ebből közel egymillió hazai piacán. Három és fél év alatt készült el az új modell, fejlesztésére, a gyártás előkészítésére és a tesztelésre összesen 450 milliárd koreai wont költöttek el.

A legújabb nemzedék dinamikus, lendületes vonalait a Grand Glide formanyelv szellemében rajzolták meg, formája jól illeszkedik a cég legújabb dizájnvonulatába, melynek legjellegzetesebb képviselője az új Sonata.


Az új Grandeur/Azera hosszúsága 4910 mm, azaz alig hosszabb egy 5-ös BMW-nél, 2845 mm-es tengelytávja viszont 123 mm-re rövidebb a bajor limuzinénál. Ettől függetlenül helyhiányra biztos nem panaszkodnak majd a hátul ülő utasok sem, és fázni sem fognak, mert minden ülés fűtött.

Kétféle motorral, egy háromliteres, 270 lóerős V6-ossal, és egy 201 lóerős 2,4 literes négyhengeressel kezdik meg az autó forgalmazását. Előbbi 8,7, utóbbi 7,8 liter benzint fogyaszt átlagosan, mindkettő erejét hatfokozatú automatikus váltó továbbítja az első kerekek felé. Olyan prémiumautós extrák jelentek meg a legújabb Grandeur felszereltségében, mint a dugóban is használható távolságtartó tempomat, a térdlégzsák, az automatikus parkolóhely felismerésre és kormányzásra is képes rendszer, a mobiltelefonnal távolból is kapcsolódni képes telematikai rendszer, a nappa bőrkárpitozás, az üvegtető vagy a 14 irányban, elektromosan állítható vezetőülés.

2012-től kezdve a Hyundai évi 120 ezer darab gyártását tervezi, ennek 80 százalékát Dél-Koreában értékesítenék.

Készült az origo.hu cikke alapján

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei