Hyundai Sonata szervizkampány az USÁ-ban


A Hyundai bejelentette, hogy térítésmentesen kijavítja az új Sonata modellek kormányművének hibáját. Néhány tulajdonos ugyanis arra panaszkodott, hogy az autója folyamatosan balra húz, miközben egyenesen haladnak az úton.

Néhány 2011-es Sonata tulajdonos a Hyundaitól levelet fog kapni, amelyben Jim Trainor szóvivő szerint tájékoztatják majd őket arról, hogy vizsgáltassák meg autójukat a legközelebbi Hyundai szervizben, ahol esetlegesen meg is javítják azt. Trainor hozzátette, hogy természetesen díjmentesen.  


A szóban forgó gépkocsikat 2010. szeptember 1. és 2011. április 30 között gyártották. Összesen 41 ezer Sonata modellt érinthet ilyen probléma.

Ez a kampány nem visszahívási célú, és a Nemzeti Közúti Közlekedés-biztonsági Hivatal (NHTSA) sem vesz részt benne. Általában az ehhez hasonló szervizkampányok esetén a tulajdonosoknak nem küldenek levelet, csupán abban az esetben javítják a hibát, amennyiben azt az ügyfél valóban tapasztalja.

Mivel azonban ez az ügy a nyilvánosság elé került, a dél-koreai Hyundai úgy döntött, további lépésként levélben értesíti a tulajdonosokat, így azok felülvizsgáltathatják autóikat még abban az esetben is, ha az adott hiba nem jelentkezik náluk.


Néhány internetes portálon időközben az is megjelent, hogy a hibajelenség a szervizlátogatást és javítást követően kiújult. A Consumer Reports magazin is hasonlót tapasztalt az egyik tesztautó esetén.

Számos tulajdonos az NHTSA-hoz fordult panasszal, mivel a kormány elhúzása a javítás után is megmaradt. A Consumer Reports magazin szerint az általuk tesztelt Sonata szintén hibás maradt még azután is, hogy a szerviz a lengéscsillapítókat is kicserélte.

Trainor szerint a Hyundai ma már másfajta lengéscsillapítókat szerel az autókba.

A szervizprogram keretein belül a Hyundai szervizek felülvizsgálják az autókat és amennyiben szükséges, új típusú lengéscsillapítókat építenek be a régiek helyére. Ezek után a kormányproblémának meg kell szűnnie – mondta Trainor.

A 2011-es Sonata modell hatalmas üzleti és eladási siker a Hyundai részére. Eddig 27%-kal több Sonata kelt el idén, mint 2010 hasonló időszakához képest, és az említett problémán kívül a Consumer Reports is kiváló értékelést adott az autóról.

Az eredeti cikk elolvasható itt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei