Dél-Korea autógyártói közösen fejlesztik elektromos autóikat


Dél-Koreában három évvel az eddig tervezett időpont előtt, már 2014-től megkezdik egy középkategóriájú elektromos autó sorozatgyártását annak érdekében, hogy biztosítsák vezető szerepüket a világpiacon.

A koreai Gazdasági Tudományok Minisztériuma az ország vezető autógyártójával, a Hyundai Motor Company-val közösen egy olyan megállapodást írt alá, amelynek értelmében 2014-re kifejlesztenek egy elektromos gépjárművet.

A minisztérium korábban még arra törekedett, hogy az elektromos autó fejlesztése 2017-re fejeződjön be, a múlt év végén meghirdetett ún. Zöld Autó Fejlesztési Terv eredményeként. A minisztérium szándéka szerint az elkövetkező években 70 milliárd wont (kb. 64,8 millió dollárt) adományoz a kezdeményezés részére, a Hyundai és partnerei ehhez még együttesen 30 milliárd wont (kb. 27,8 millió dollár) tesznek hozzá.


A Hyundai Motor 43 partnerével és beszállítójával közösen kifejlesztette és tavaly be is mutatta a teljesen elektromos energiával működő BlueOn modelljét, amelyből a közhivatalok részére 250 darabot gyárt még az év vége előtt.

A Hyundai leányvállalata, a KIA Motors is fejleszti saját elektromos autóját, amelyet még idén bemutatnak.

A legújabb dél-koreai fejlesztés eredményeként egy középkategóriás elektromos autó jönne létre. Ebben már komoly eredményeket sikerült elérni az elektromos autók teljesítményének növelése, illetve az eddigi magas árainak csökkentése területén is.


Jelenleg ugyanis a Hyundai BlueOn elektromos autója 140 kilométert képes megtenni 6 órányi töltés után, ellentétben a konkurensnek tekintett Nissan LEAF modellel, amely 160 kilométert képes megtenni, nem is beszélve a Chevrolet Voltról, amely 610 kilométer megtételére alkalmas erőforrással rendelkezik.
A minisztérium szerint a Hyundai 43 partnerével és beszállítójával egy konzorciumba tömörülve olyan akkumulátorok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek rövidebb idő alatt tölthetők fel és hosszabb távra elegendő töltést biztosítanak, illetve növelhetik az adott gépkocsi teljesítményét is.

Ezek az újonnan kifejlesztett akkumulátorok segíthetnek az elektromos autók költségeinek csökkentésében is, amelyek manapság még ötször drágábbak, mint benzinnel hajtott hagyományos társaik. A magas árak jelentős részét teszik ki ugyanis az elektromos autók lítium-ion akkumulátorainak előállítási költségei.

A Hyundai konzorciumban részt vesz a másik két nagy koreai autógyártó is, a GM Korea Company, amely az amerikai General Motors koreai egysége, illetve a Renault Samsung Motors Company, a Renault SA koreai vállalata is.

A cikk eredeti változata itt olvasható.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei