Genesis Coupe a Nürburgringen


Az utóbbi hetekben sorra kerülnek elő különféle helyekről a modellfrissítés előtt álló Genesis Coupe tesztautók. Ezúttal a világ egyik leghíresebb versenypályáján tesztelték az új modellt.


Eredetileg a Genesis sportváltozatát nem Európára tervezték. A Hyundai azonban most magasabbra tette a mércét. A legújabb kémfelvételek szerint a vadonatúj Genesis Coupe futóművét a németországi Nürburgringen is letesztelik a mérnökök, ami arra enged következtetni, hogy az új verzió európai bevezetésével még erőteljesebben jelen kíván lenni a kontinens sportautói között.   


A Genesis Coupe a limuzinnal együtt 2012-ben új formát kap. Elöl a fényszórókat, a ködfényszórókat és az azokat körülölelő lökhárítókat érinti a frissítés, hátul pedig az újratervezett lámpatesteket figyelhetjük meg.



Ennél fontosabb, hogy a motorháztető alatt sem marad változatlan a motorkínálat. Egy teljesen új, 5 literes V8-as egység is bekerül a motorkínálatba. A Hyundai megerősítette, hogy ez az egység nem lesz feltöltős, ám teljesítménye így is eléri a 429 lóerőt! A Hyundai ígérete szerint ezzel a motorral 2 %-kal kisebb fogyasztás érhető el, viszont a gyorsulása jobb, illetve összességében jobban kezelhető lesz az autó.

A cikk eredeti változata megtekinthető itt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei