A Solaris értékesítési előrejelzését 13 %-kal emelték


A Hyundai orosz leányvállalata 13,3 %-kal emelte 2011-es értékesítési előrejelzését, így akár 85 ezer Solaris is gazdára találhat. – mondta Kerry Cho, a vállalat vezérigazgatója.

A Hyundai Solaris az év első hét hónapjában Oroszország hatodik legnagyobb darabszámban eladott autójává vált, augusztus közepéig már 57 ezer gépkocsit gyártottak a típusból. A Solaris lépcsőshátú változata februártól vásárolható meg Oroszországban, míg májustól ferdehátúként is elérhető.

A szentpétervári gyár ügyvezetője, Dennis Petrunin szerint még az is elképzelhető, hogy idén akár 95 ezer Solaris is készülhet az orosz gyárban.


Néhány hete a Hyundai Solaris modellen kívül megkezdték az új Kia Rio gyártását is az üzemben. Ezek a modellek kifejezetten az orosz piacra készülnek, így fel vannak készítve az időjárás és útviszonyok viszontagságaira is. 2012. során a gyár termelése elérheti a 200 ezer autót is, amelyből Petrunin szerint 100 ezer Solaris lesz.

Forrás: nw.ria.ru
  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei