Hyundai i10 és i20 autógázos változatok


Nemrég számoltam be arról, hogy a Hyundai németországi importőre a Lovato autógáz-tartályokat gyártó céggel karöltve megkezdte az i30 LPG kivitelek forgalmazását. Most ehhez csatlakoztak az i10 és i20 LPG modellek is.

Az i10 LPG bevezetésével a Hyundai egy nagyon költséghatékony alternatívát kínál mindössze 12.690 euró alapáron. Az i10-ben elérhető mindkét motorhoz kínálnak autógázos kivitelt, ötsebességes manuális váltóval és elsőkerék-meghajtással. Ezzel az alternatívával az i10 LPG vásárlója szabadon választhat, hogy benzinnel, vagy LPG gázzal kíván közlekedni,  így megteremtve a függetlenséget és rugalmasságot.

Az i10 1,1 literes, 64 lóerős motorjával 6,5 liter autógázt használ 100 kilométerre, miközben 105 gramm Co2 kerül a levegőbe. Az i10 LPG 15,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, végsebessége pedig 151 km/h. A modell alapára 12.690 euró.

A Hyundai autógázos kínálatában az i10 1,2 literes motorral szerelt változata is szerepel, amely 73 lóerős teljesítményével 12,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, végsebessége pedig  164 km/h. A gyártó szerint az 1,2-es i10 kombinált gázfogyasztása 6,5 liter, széndioxid kibocsátása 105 gramm/100 km. Ennek alapára 13.290 euró.


Az i20, mint a Getz utódja, már bizonyította remek képességeit, most már LPG változatban is kapható Németországban.  Mindhárom benzines alapmotor szerepel a kínálatban: az 1,2 literes, 73 lóerős, az 1,4 literes, 90 lóerős változat, valamint az 1,6 literes, 120 lóerős verzió is felszerelhető LPG rendszerrel. Ezenkívül három-, illetve ötajtós változatban is kapható a modell.

Az 1,2 literes motorral szerelt modell 6,7 litert fogyaszt LPG üzemben, miközben 109 gramm Co2 kerül a levegőbe. A 0-100 sprintet 12,9 másodperc alatt teljesíti az i20, végsebessége 169 km/h.

Az 1,4 literes i20 LPG 90 lóerős, autógáz-üzemben 7 litert fogyaszt, 125 gramm szén-dioxid kibocsátása mellett. Végsebessége 180 km/h, és 11,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet.

Az 1,6 literes csúcsverzió 120 lóerős teljesítményével 7,9 litert fogyaszt átlagosan autógázból és 127 gramm Co2-t bocsát ki kilométerenként. 9,5 másodperc alatt van százon, a végsebessége pedig 190 km/h.

Mind az i10 LPG, mind az i20 LPG hatalmas előnye, hogy már a Hyundai kereskedésekben is megvásárolható, így nem szükséges utólagosan átalakítani az autót, azt az első kilométertől teljes értékűen lehet használatba venni. Emellett megmarad a Hyundai páratlan garanciális védelme is.

Az eredeti cikk megtekinthető itt és itt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei