Hárommillió Hyundai Kínából


A Hyundai Motor Company, Korea legnagyobb autógyártója bejelentette, hogy a kínai összeszerelő üzemben a termelés elérte a 3 millió gépkocsit.

Ezen teljesítmény elérésére nyolc évre volt szüksége azután, hogy 2002. októberében az autógyártó megalapította kínai közös vállalatát. Ezzel ugyanazt a teljesítményt érte el, mint korábban a Yiqi Volkswagen, Shanghai Volkswagen, Shanghai GM, illetve a Chery Automobile Co.


A Hyundai most elért teljesítménye azért is kiemelkedő, mert a Yiqi Volkswagennek 29 évre, a Shanghai Volkswagennek 22 évre, Shanghai GM-nek 13 évre, míg a Chery Automobile-nak 14 évre volt szüksége ahhoz, hogy elérje a 3 milliós termelési számot.

A Hyundai azt tervezi, hogy a jelenlegi 600.000 autó/éves kapacitását a nemsokára megépülő harmadik üzemmel együtt jövőre 1.000.000 darab/évre tudja növelni a világ második legnagyobb autós piacán.

A koreai gyártó azt is közölte, hogy idén januártól júniusig 363.473 darab autót értékesített a kínai piacon, míg a tavalyi év ugyanezen időszakában 328.692 darabot.

A hárommilliomodik Hyundai tiszteletére megrendezett ünnepség keretein belül a kínai közös vállalat Li Feng, az ügyvezető igazgató-helyettes bejelentette, hogy a pekingi Hyundai (Beijing Hyundai) egy új, saját márkát és egy új típusú energiával működő jármű gyártását tervezik, melyet még idén bemutatnak a nagyközönségnek.  

Néhány évvel korábban Xu Heyi, a Beijing Hyundai anyavállalata, a BAIC elnőke már bejelentette, hogy a közös vállalat egy új saját márkát hoz létre, ám a Beijing Hyundai reakciója ebben a kérdésben nem világos. Ha hinni lehet a pletykáknak, az új márka nem más, mint egy elektromos jármű. Ugyani hivatalaos információink nincsenek, ám valószínű, hogy az új járművet a Beijing Hyundai harmadik gyárában készítik majd, és a gyártásban közreműködik a Tianjin Qingyuan elektromos autókat gyártó vállalat is. A Beijing Hyundai másik továbblépési iránya a hibrid járművek kifejlesztése is szóba kerülhet.

Az eredeti cikk megtekinthető itt és itt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei