A Hyundai 3 %-os piaci részesedést szeretne idén Európában


A Hyundai Motor Company európai vezetősége Frankfurtban bejelentette, hogy a vállalat célja európai piaci részesedésének 3 %-ra emelése Európában.

Chang Kyun Han elmondta, hogy vállalat az év első félévében 2,8 %-os piaci részesedést ért el több, mint 400 ezer eladott gépkocsival. Hozzátette, a Veloster kupé gyártója 2013-ra 500 ezer gépkocsi eladását tűzte ki célul.

„Az 5 százalékos piaci részesedéstől még nagyon messze vagyunk” – mondta Han. „Ám megküzdünk azzal a nyolc vállalattal, amely jelenleg az 5 százalékos piaci részesedési szint körül mozog.”

A Hyundai harmadik műszakokat is beindított Nosovicében és Szentpéterváron annak érdekében, hogy a tavalyi 359.369 legyártott autómennyiséget növelni tudják.

Az európai központ szerint régebben a Toyota volt a fő vetélytárs, ám Mark Hall, marketing igazgató egy interjúban nemrég azt mondta: „Nekünk a Ford-dal, Opel-lal és más hasonló márkákkal kell versenyeznünk.”

A Ford 1.295.925 autót adott el tavaly Európában,, míg a General Motors Opel vállalata 1.084.070 autót értékesített az Európai Autógyártók Szövetsége szerint.

A Hyundai az i30 következő generációját a Frankfurti Autókiállításon fogja bemutatni a nagyközönségnek.

Forrás: bloomberg.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei