60 ezer dollár felett az Equus Amerikában


A 2013-as Hyundai Equus újabb csúcsot döntött meg, mivel az idei modellév 250 dolláros áremelése során ára immár meghaladja a 60 ezer dollárt (kb. 14,7 mFt) Amerikában.

Ez az áremelkedés azonban jóval kisebb mértékű, mint az Accent esetében, ahol 2000 dollárral növekedett meg a vételár.

Az Equus alapmodelljének tekinthető Signature kivitel ára 60900 dollár, míg a jobban felszerelt Ultimate ára 67150 dollár. Ez utóbbiban megtalálható az 50-50 arányban osztható hátsó ülés, a hátsó szórakoztató rendszer, a konzolra telepített hátsó hűtőszekrény, valamint a motoros csomagtér-ajtó vezérlés.

a 2013-as Equus sajátossága még az új Fehér Szatén névre keresztelt külső fényezés, melyhez színben illeszkedő belső kialakítást is kapott.

Az áremelés ellenére az Equus ég így is jelentősen kevesebbe kerül, mint közvetlen versenytársai. A Lexus LS 460 ára 68505 dollártól, míg a BMW 750i ára 86195 dollártól indul Amerikában.  
Az Equus modellhez ezért az összegért azonban különleges szolgáltatások is járnak, hiszen ezen modellek vásárlói nem szívesen járnak azonos helyekre az „olcsóbb” kategóriás Hyundai modellek tulajdonosaival. A „Your Time, Your Place” szlogennel bevezetett prémium szolgáltatás keretében a Hyundai külön erre a célra kiképzett személyzete egyeztetett időpontban házhoz szállítja a megrendelő részére a megvásárolni kívánt Equus modellt, ahol az ügyfél személyre szabott tájékoztatót kap a modell előnyeiről, szolgáltatásairól.

Az Equus tulajdonosok maguk határozzák meg, hol kívánják leadni az autójukat szervizbe (a Hyundai csapat egy tagja akár házhoz is megy), és természetesen a munka idejére egy azonos Equus modellt kínálnak fel az ügyfélnek. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei