A formatervező már a Hyundai következő dobásán dolgozik - Portré Christopher Chapmanről 1. rész


Idén januártól Christopher Chapman került a Hyundai amerikai formatervező stúdiójának élére. Chapman korábban az Isuzunál kezdte pályafutását, majd 18 évig dolgozott a BMW-nek, mielőtt a Hyundaihoz szerződött volna. Az autoweek.com riportja.

Minden két hétben Christopher Chapman körbejár a Hyundai kaliforniai Irvine-ban található formatervező központjában és megnézi, mit dobtak a sarokba a csapat tagjai.

A sarkokban gyűjtik ugyanis azokat a kártyaméretű kis rajzokat, melyek minden dizájner asztalán megfordulnak. A Hyundai amerikai formaterveiért felelős vezetője számára fontos, hogy csapatát ösztönözze az ötletek folyamatos papírra vetésére. Így, ha éppen nem egy határidős munkán dolgoznak, a Hyundai jövőjét rajzolgathatják.

„Az álmodozás a formatervező kötelessége.” – mondja a 46 éves, régebben BMW-ket tervező Chapman. „Egész nap apró, kis autókat rajzolgatnak... és a rajzok ereje hatalmas lehet. Gyakran botlunk frissítő ötletekbe ilyenkor.”


Chapman idén januárban vette át a Hyundai amerikai formatervező központjának irányítását miután 11 hónappal korábban a korábbi vezető, Phil Zak visszatért a General Motorshoz. Chapman szerint a Hyundai bővülési akaratereje meggyőzte őt, hogy 18 év után érdemes otthagynia a BMW-t.

„Jó formaterv vagy sem, vonzó vagy sem, de az Elantra szoborszerű kiképzését és a térbeli aspektusát nem lehet figyelmen kívül hagyni.” – mondja. „Mindaz, amit én látok, egy vállalat, amely azt mondja, ’Ember, ez igen!’”  


Az amerikai formatervező központnak köszönhető ugyanis a mostani Sonata és az Elantra is. ezen modellek kétharmados arányban vezetik a Hyundai 2012-es amerikai eladásait, így a Hyundai ma már valóban figyelemreméltóvá vált a formaterveknek köszönhetően.

Ám most, hogy a Hyundai több merész formatervet is bemutatott, Chapman szerint a vállalatnak meg kell szilárdítania az irányzat előnyös elemeit. Ez pedig a folyékony szobrászat formanyelvének továbbfejlesztését kívánja.   

„A modellváltások során tapasztalható drasztikus formai változások nem tesznek jót egy növekvő hírnevű vállalatnak.” – mondja. „Fontos a vállalat növekedése, de az is fontos, hogy egy ikonná vált termék értékeit fejlesszük tovább, ne váltsunk teljesen irányt az új modellnél. Mi épp ezen dolgozunk.”  

Az új Sonata Chapman szerint éppen ennek a továbbfejlesztésnek, illetve finomításnak az egyik legjobb példája lesz. A 2014-ben megjelenő új modell egyértelműen Sonataként ismerhető majd fel, melynek formaterve gyakorlatilag már végleges.

„Úgy vélem, a jelenlegi Sonata egy ikonná vált.” – mondja. „Az emberek ismerik az autót. Amit el akarunk érni az új modellnél, az egy olyan reakció, amikor elmegy valaki mellett: ’Hű, ez egy Sonata – ráadásul az új!’ Akkor jól végeztük a munkánkat.”

Chapman a kaliforniai Pasadena városában nőtt fel, ahol lenyűgözték a mozgó tárgyak, főképp a repülőgépek. Kisgyermekként régi, második világháborús repülőket rajzolt annyi fegyverzettel, amennyi csak rájuk fért.

1989-ben végzett a pasadenai Art Center College of Design főiskolán, majd az Isuzu kaliforniai formatervező irodájában kezdett dolgozni. Az Isuzunál egy futuriszikus terepjárót, az XU-1-et rajzolta meg, mely sirályszárnyas ajtóival hatalmas elismerést váltott ki a Tokiói autószalonon 1993-ban.


Chapman és a csapat a felhők felett járt a show után, ám ez rövid ideig tartott. Az Isuzu ugyanis már akkor eldöntötte, hogy bezárja az amerikai stúdiót, amikor Chapanék még a tokiói rivaldafényben úsztak. Chapman 1993 október 28-án kapta meg a kilépő papírjait, ironikus módon éppen attól a hölgytől, akit később feleségül vett.

„Úgy gondoltam, a karrierem véget ért.” – mondta.

Chapman jelentkezett a Designworks-höz, egy olyan ügynökséghez, mely korábban sok gyakornokot szerzett a BMW-hez, jelenleg pedig a német autógyártó a tulajdonosa. Ez remek lépésnek bizonyult.

„Csak jóval később döbbentem rá, hogy már akkor egy BMW terepjárót akartak építeni valahogyan.” – mondja Chapman.

A felvételi interjú jól ment. „Emlékszem, Chuck Pelly (a Designwork alapítója) azt mondta: Szóval maga csinálta az XU-1-et? Erre azt válaszoltam: igen, de ez csapatmunka volt. Azt hiszem, ez beindította a csengőt náluk, mivel sosem egy ember felelős egy munkáért.”

Megkapta a munkát. Nemsokára éjszakába nyúlóan tervezgette a BMW terepjáróját, felhasználva az Isuzunál szerzett tapasztalatait. Hetente egyszer egy étteremben találkozott a BMW vezetőivel, ahol felvázolta a jövendő BMW X5 elképzeléseket.  

Forrás: autoweek.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei