Újratervezik a Hyundai indiai motorgyárát


Az alapoktól kezdik újra a Hyundai új indiai motorgyárának terveit, miután még mindig nem egyértelmű, hogy megtérülne egy ilyen jellegű beruházás.

A Hyundai Motor India akkori igazgatója, Han Woo Park még 2010-ben jelentette be, hogy egy dízelmotorokat előállító vadonatúj motorgyárat készül felállítani, ám a tervet később „parkolópályára” tették a piaci bizonytalanságok miatt.  

Iparági források szerint most viszont – a vezetésben történt változások nyomán – ismét elővették a motorgyár terveit, így egy új megvalósíthatósági tanulmány készül most az üzemről.

Márciusban ugyanis Bo Shin Seo ügyvezető váltotta Parkot, aki visszatért Dél-Koreába, hogy átvegye a Kia Motors pénzügyi vezetői posztját.

A hírre a vállalat szóvivője reagált: „A megvalósíthatósági tanulmány készül. Ezek után döntünk az új motorgyár megépítéséről.”

Várhatóan a HMIL a gyár felépítése mellett dönt, mivel az indiai költségvetés előnyösebb helyzetbe hozta a dízelmotoros gépkocsikat, melynek révén azok iránt ugrásszeren megnőtt a kereslet.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei